DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Azt gondolom, Hoffmann Rózsa képviselő asszony részéről csak nyelvbotlás volt, hogy a magyar társadalom egyharmada a létminimum alatt él, mert ez enyhe túlzás, hiszen a magyar társadalom egyharmada a szegénységi küszöb alatt él. Létminimum alatt az ország egyharmada még a Fidesz-kormány idején sem élt, pedig azóta az olló valamit, sajnos nem sokat, de valamit azért szűkült. (Derültség az ellenzéki oldalon.) Ez azonban nem szorosan véve tárgya a mai vitának.

Ami Babák képviselő úr gyanúját illeti, hogy kevesebb pénzt akarunk-e ezáltal a felsőoktatásba pumpálni: képviselő úr, hogyan tudnánk kevesebb pénzt juttatni a felsőoktatásba, hiszen ez a pénz ott marad az intézményeknél. A költségvetés nem úgy finanszírozza a felsőoktatást, hogy ránéz egy intézményre, és azt mondja, tavaly kaptál ennyit, most megkapod a hallgatóktól ezt az összeget, ennyivel kevesebbet adunk. A finanszírozásnak nagyon világos normatívái vannak, ezek a normatívák pedig éppen a fél évvel ezelőtt elfogadott felsőoktatási törvény értelmében automatizmusok útján alakulnak ki. Ezeket az automatizmusokat nem írja felül ez a törvény, következésképpen ezek mind a mai napig élnek. A költségvetés vitájában természetesen majd lehet erről vitatkozni, ha jön olyan javaslat, hogy ezeket függesszük fel, de előre megsúgom, hogy nem fog ilyen javaslat érkezni.

(12.30)

Az, hogy kevesebb hallgatót a felsőoktatásba, ebben már lehet igazság, képviselő úr, mert valóban nem feltétlenül szükséges az, hogy tömegesen képezzünk diplomás munkanélkülieket. Tehát magyarán, hogy a hallgatók mintegy egynegyedét csak a normatíva céljából tartsák ott az egyetemen. De ennek nem az a módja, képviselő úr, hogy tandíjat vagy hozzájárulást vagy költségtérítést emelünk, hanem az, hogy majd megváltoztatjuk a felsőoktatás finanszírozási rendszerét. De ez majd egy későbbi reformlépést következménye lesz.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu