ELNÖK: Megkérdezem Kuzma Lászlót, hogy kíván-e élni a szólás lehetőségével. (Nincs jelzés.) Nem kíván élni.
Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatal következik. Emlékeztetem önöket, a bizottság úgy foglalt állást, hogy a képviselő úr mentelmi jogát az Országgyűlés ne függessze fel. Felhívom a figyelmüket, hogy a mentelmi jog felfüggesztéséhez a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges.
Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, hogy felfüggeszti-e Kuzma László országgyűlési képviselő mentelmi jogát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 326 nem szavazattal, igen szavazat nélkül, 4 tartózkodás mellett Kuzma László mentelmi jogát nem függesztette fel. (Zaj.)
Tisztelt Országgyűlés! A mai napirendi pontjaink tárgyalásának a végére értünk. Napirend utáni felszólalásra senki sem jelentkezett, ezért az Országgyűlés következő, nyári szabadság előtti utolsó, egynapos ülését 2006. július 24-én, hétfőn 16 órára összehívom.
A mai ülést pedig ezennel bezárom. Viszontlátásra! (Zaj, közbeszólások.) Bocsánat, az előbb tévesen mondtam a 16 órát, a jegyző kollégák jelezték; természetesen 13 órára, a szokásos időpontra hívtam össze az Országgyűlést, elnézést a tévedésért. Kellemes pihenést!
(Az ülés 18 óra 48 perckor ért véget.)
Dr. Kis Zoltán s. k.
Nyakó István s. k.
jegyző
jegyző
Pettkó András s. k.
Szűcs Lajos s. k.
jegyző
jegyző
A kiadvány hiteléül:
Dr. Soltész István
az Országgyűlés főtitkára
Szöveghű jegyzőkönyv
" A 2006-2010-es országgyűlési ciklus
1843 Az Országgyűlés nyári rendkívüli ülésszakának 11. ülésnapja 2006. július 17-én, hétfőn 1844
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés