DR. AVARKESZI DEZSŐ, a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A Kaposvári Városi Bíróság kérte az Országgyűlés állásfoglalását Kuzma László országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztése tárgyában, mivel ellene Győrvári Imre feljelentést tett rágalmazás vétsége miatt. A feljelentés szerint "Kuzma László országgyűlési képviselő különböző médiumok előtt azt állította, hogy Budai Juditot bántalmaztam azért, mert a Fidesznek gyűjtött kopogtatócédulákat. Kuzma László kijelentései megjelentek a Duna TV-ben, az RTL Klub Híradójában, a barcsi televízióban és a pécsi televízióban is. A nevem ugyan nem jelent meg, de mindenki tudja, hogy rólam van szó."

A mentelmi bizottság az ügyet 2006. július 11-ei ülésén tárgyalta. Kuzma László ezen elmondta, hogy az általa előadottak az azóta közlekedési balesetben elhunyt Budai Judit közlésein alapultak. Nevet, ahogy az a feljelentésből is kiderül, nem említett. Mentelmi jogával kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy tiszteletben tartja a bizottság, illetve az Országgyűlés határozatát.

A mentelmi bizottság az ismertetett tényállás alapján - különösen arra tekintettel, hogy az érintett képviselő a feljelentő nevét nem említette - 9 igen és 1 nem szavazattal azt javasolja az Országgyűlésnek, hogy Kuzma László országgyűlési képviselő mentelmi jogát az adott ügyben ne függessze fel.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

Forrás: parlament.hu