DR. MIKOLA ISTVÁN (Fidesz): Elnök Asszony! Miniszterelnök Úr! Az ön egészségügyi minisztere, Molnár Lajos a napokban nyilatkozta, hogy a kórházak finanszírozása jobb lesz, mint eddig, mert minden beavatkozást teljes áron fizet majd az állam. A kórházigazgatók most döbbenten látják, mindennek épp az ellenkezője történik. Eddig úgynevezett degresszív finanszírozás volt, ami azt jelenti, hogy egy bizonyos ellátási szint felett kevesebb pénzt kaptak a kórházak. Ez most megszűnt - most semmit sem kapnak. Az ágazatból további, immár folyamatos forráskivonás történik. A kórházakat a tavalyi teljesítmény 95 százalékáig finanszírozzák.

Tudja, mit jelent mindez például egy megyei kórház esetében, amely éves szinten 10 milliárd forintból gazdálkodik? Nem kevesebb, mint évi 500-900 millió forintos veszteséget. S arról még nem is esett szó, hogy a bevételcsökkenés mellett a kórházakat is sújtja a közüzemi díjak drasztikus emelése. A krónikus ellátó intézeteket érintő finanszírozási változások szakmailag megalapozatlanok, és nem szolgálják ezen ellátási formák kívánatos és a kormányprogramban meghirdetett fejlesztését.

Miniszterelnök úr, az önök újabb megszorító lépéseit a kórházak már nem tudják elviselni. A pénzhiányos önkormányzatok sem tudják átvállalni a többletterheket. A kórházigazgatók kétségbeesetten próbálják legalább megőrizni a betegellátás színvonalát, de csak rosszabbnál rosszabb lehetőségek között válogathatnak. Spórolni már nincs min, ezért létszámleépítések történnek, és újabban több hónaposra duzzadó várólisták alakulnak.

Miniszterelnök úr, tudja-e ön azt, hogy egy daganatos betegnek ma már három hónapot kell várnia a kemoterápiás kezelésre? Mi értelme van így a rákmegelőző szűrővizsgálatoknak, a daganatok minél koraibb szakaszban történő felfedezésének? Ma a rákos betegek tömegei meg sem kapják a betegségük gyógyításához szükséges gyógyszert, és ami a legszomorúbb, sokan nem is tudják, hogy van olyan gyógyszer, amellyel gyógyíthatók lennének. Csendben vannak, nem reklamálnak - meghalnak. A Magyar Rákellenes Liga, A Rák Ellen az Emberért Alapítvány, a Rákbetegek Országos Szövetsége kétségbeesett hangú leveleket intéz önhöz, azonnali intézkedéseket sürgetve.

Elolvassa ezeket, miniszterelnök úr? Nem, mert beszélget most is, amikor hozzá beszélek - látom. Talán megvárom, míg abbahagyja a miniszterelnök. (Moraj az MSZP soraiban. - Taps az ellenzéki pártok soraiban.) Talán tiszteljen meg azzal, hogy ide figyel akkor, amikor beszélek. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) Én egyébként feszült figyelemmel hallgatom az ön felszólalásait. Tiszteljen meg azzal, hogy meghallgatja, amit mondok, mert komoly dolgokról beszélek. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)

Forrás: parlament.hu