DR. MIKOLA ISTVÁN (Fidesz): Nem fogadom el a miniszter úr válaszát, és azon gondolkodtam, miközben beszélt, hogy vagy nem látja, hogy mi a helyzet, bár törekszik a lényeglátásra, vagy pedig megszegte a hippokratészi esküjét, és nem mond igazat, amit magyarul úgy mondanak, hogy hazudik. (Moraj az MSZP soraiban: Szégyen! - Dr. Molnár Lajos felmutat egy iratot dr. Mikola István felé.)
Szeretném elmondani, hogy itt van a kezemben a Rákellenes Ligának és három rákszervezetnek a levele, amit megküldött a miniszterelnökhöz a három szervezet és az egészségügyi miniszterhez (Felmutatja az iratot.), drámai sorok vannak benne. A volumenkeret bevezetése azt jelenti, hogy a beteget el kell küldeni kezelés nélkül. Tessék elolvasni ezeket a leveleket! Szerencsétlen emberek, akik nem kapják meg a gyógyszereiket; ez nem riogatás, hanem ez a valóság, miniszter úr! (Zaj.)
Egyébként pedig, ha szabad, akkor szíves figyelmébe ajánlom, már a lényeglátásra való törekvéseihez Bibó Istvánnak a nagyszerű mondatát, ami úgy szól, hogy a túlfeszült lényeglátás és a hamis realizmus gyakorlatban történő együttérvényesülése megóv bennünket a túlzásoktól. Ön ez a narcisztikus sikerpropagandát most már (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) valódi túlzások formájában adta elő.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés