KISS PÉTER szociális és munkaügyi miniszter: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Azt gondolom, hogy ha felelősen analógiát keresünk a mostani intézkedések és a megelőző lépések között, akkor analógia részben valóban teremthető azzal a kilencvenes évek közepén meglépett bátor intézkedéssorral, amelyik is Magyarországot új esélyhez juttatta. Ez a Bokros-csomag. Úgy hiszem, hogy ma Magyarországon a hozzáértő közvélemény előtt teljesen világos, hogy éppen az a kemény, ámde akkor szükségszerű lépéssor vezetett el odáig, hogy Magyarország képes volt 2004-re odáig eljutni, hogy csatlakozhasson a fejlett Európához, hogy megragadhassa azt az esélyt, amely új közép-kelet-európai szerepéből adódóan a családok és az itt élők számára a felzárkózás lehetőségét jelenti.

Önök is tudják jól, hogy mindaz a változtatás, amelyik is az Orbán-kormány idején végbement, a családok számára éppen a társadalmi különbségek növekedésével járt együtt. Az alsó tized és a felső tized közötti különbség sajnos abban az időszakban jelentősen növekedett: a szegények még szegényebbek, a gazdagok még gazdagabbak lettek.

(13.10)

Ebben az időszakban, sajnos éppen az ezredfordulóra a gazdasági növekedés lendülete is elkopott. Nem akarom úgy beállítani, mert igaztalan volna, hogy az csak az akkori kormányzati intézkedések, annak az elhibázott gazdaságpolitikának a következménye, amelyik a belső fogyasztás fűtésén keresztül kívánta fenntartani a gazdasági növekedést. Ténykérdés, hogy a nemzetközi gazdasági környezet is benne volt mindabban, hogy 2000-re olyan nagy versenykihívással kellett szembenéznie Magyarországnak, amit Magyarország nem tudott állni, s a gazdasági növekedés lelassult, a foglalkoztatás bővülése megállt. Számos társadalmi problémának ez az ezredfordulót követő években oka lett.

Nos, éppen ezen kellett fordítani az előző ciklusban, és ezen kell fordítani most úgy, hogy ne csak egyedi beavatkozásokkal, hanem rendszerértékű változásokkal, reformokkal és fejlesztéssel is tudjunk válaszolni erre az óriási versenykihívásra. Mi most azt tesszük, mint amit a száz lépés során is tettünk, akkor apró lépésekkel, hogy többet kapjon az, aki rászoruló, és több terhet viseljen az a családok körében is, aki tehetős. Ezért alakítottuk át az adókedvezményre épülő családi támogatási rendszert, hogy ne azok kapják a többleteket, akik amúgy is jómódúak, hanem azok, akikhez el kell juttatni a segítséget.

Ezért vezettük be idén július 1-jén az új családi segélyezési rendszert, amelyik azt mondja ki, hogy azokban a családokban, ahol nincsen munkakereset, egyrészt legyen érdek a munkaerőpiac irányába elmozdulni, magyarán, munkát vállalni, és megszakítani azt az ördögi kört, amelyik ördögi körben a segélyre alapozó családi élet egymásra öröklődik, a szegénység, a mélyszegénység egymásból következik. Tehát tegyük érdekké a támogatásokkal is azt, hogy induljanak el a rizikósabb, ámde magasabb teljesítményt igénylő, a közösségnek is magasabb teljesítményt beszállító munkaerőpiac irányába, ahol természetesen ezekből a jövedelmekből a családok jobban megélhetnek. Ez a családi támogatási rendszer tehát arra ösztönöz, hogy kitörjenek a biztos, ámde alacsony színvonalú, szociális típusú támogatásokból, és elinduljanak munkát keresni, a saját teljesítményükből boldogulni a családok.

Ez a támogatási rendszer július 1-jétől életbe lépett, amelyik azt mondja ki, hogy egy minimálisan elvárható szintig a nem munkajövedelmekből szerzett jövedelmeket egészítsük ki minden család számára, kvázi teremtsünk meg egy szociális minimumot, mert minden gyermek egyforma esélyt kell kapjon. Legalább azon a szinten teremtsük ezt meg, hogy ne sérüljenek már az indulás pillanatában az esélyei. Nos, akiket védeni akarunk, azok éppen a nagycsaládosok, a kisgyermekes családok, a nyugdíjasok, akik kevésbé tudnak ehhez a versenyhez alkalmazkodni, és a fogyatékossággal élő vagy ilyeneket nevelő családok. Ezt tesszük akkor, amikor szükségszerűen leépítjük az árkiegészítéseket, és engedjük a versenyfeltételeket olyan szférában is, ahol az ország nem tudja lehúzni a rolót, és nem tudja nem a világpiaci árakon kínálni a szolgáltatásokat; nos, akkor is őket, a családosokat és a magukra maradt időseket akarjuk támogatni.

Tudniuk kell, hogy éppen ezért a kiszámíthatóság okán kötöttünk hároméves megállapodást a minimálbérekre nézve (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), amely garanciát jelent arra, hogy aki még az alacsony bérért kínált munkát is elvállalja, jobban jár, és egy biztosabb, kiszámíthatóbb életet biztosíthat a családjának.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu