SZIJJÁRTÓ PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Négy év szocialista kormányzás alatt pontosan ötször hallhattuk, hogy az adott esztendő végére lesz ifjúságról szóló törvény, ezt hallhattuk 2002-től egészen 2006-ig. Aztán persze nem lett ifjúsági törvény egyik esztendőben sem, és az idei évben is csökkenni látszik ennek esélye.

Az ifjúsági törvény tehát nagyjából arra a sorsa jutott, mint az ingyenes jogosítvány, a tízezer új kollégiumi férőhely vagy az ingyenes utazás az iskola és az otthon között; magyarul: nem lett. Sőt, aztán idén már odáig jutottunk, hogy a kormány, szakítva az eddigi parlamenti szokásokkal, nem terjesztette be a gyermekek és az ifjúság helyzetéről szóló jelentést az Országgyűlés elé. Persze, azon kevésbé csodálkozunk, hogy önök most és itt nem kívánnak beszámolni a magyar ifjúság helyzetéről, mert akkor bizony be kellene ismerni, hogy nagyon régen nem tapasztalt magasságba, azaz 20 százalékra nőtt a pályakezdő-munkanélküliség, vagyis ma minden ötödik, tanulmányait befejezett fiatalnak, legyen kőműves, orvos, lakatos vagy közgazdász, nincs munkahelye, és az iskola utáni életét munkanélküliként kell megkezdenie.

Aztán meg kellene magyarázniuk azt is, hogy miért verték szét az otthonteremtési támogatás rendszerét, hiszen a kamatplafon eltörlése, az adókedvezmény és a felvehető összeg csökkentése következtében 2005-ben csaknem 90 ezerrel csökkent a kedvezményes kamatozású lakáshitel-szerződések száma, azaz ennyivel kevesebb fiatal család tudta megteremteni az önálló életkezdés ezen alapvető feltételét. Aztán számot kellett volna vetni persze azzal is, hogy dupla családi pótlékot ígértek, és szimpla átverés lett az eredmény. A gyermekek után járó adókedvezmény, a rendszeres gyermekvédelmi támogatás vagy a 13. havi családi pótlék csupán szép emlékek maradtak mára.

De az igazi feketeleves, tisztelt képviselőtársaim, a választás után jött a fiataloknak. A kampányban a szocialista képviselőtársaink mindvégig személyes támadásként élték meg, amikor arra hívtuk fel a figyelmet, hogy ők bizony a tandíj bevezetésére készülnek. Ők, önök akkor ezt határozottan kikérték maguknak. Most pedig, néhány héttel később nem átallnak bocsánatkérés nélkül a fiatalok elé állni, és elmondani, hogy Magyarországon igenis lesz tandíj. Kevés kivételtől eltekintve innentől kezdve éves szinten 105 ezer forintot kell majd fizetnie minden, államilag támogatott képzésben részt vevő fiatalnak. Ráadásul a szabályozás ravaszsága miatt, mivel önök bevételi kényszert raktak az egyetemek nyakába, sőt megengedik azt is, hogy 50 százalékkal magasabb mértékben állapítsák meg a tandíjat, ez a tandíj bizony jóval a 105 ezer forint feletti szinten fog majd beállni. Ráadásul a miniszterelnök úr itt a parlamentben az elmúlt héten azt mondta, hogy mindezt az igazságosság jegyében teszik. Tisztelt Képviselőtársaim! Eddig az összes felsőoktatási hallgató fele ingyenesen tanulhatott. Jövőre már maximum 15 százalékuk mondhatja el mindezt magáról. Ez volna az igazságos?

Tisztelt Képviselőtársaim! A Fiatal Baloldal vezetői nem is olyan régen megígérték, sőt a Fidelitas elnökségének írott levelükben írásba adták, hogy nem fogják támogatni azt a tandíjbevezetést itt a parlamentben, amely már a képzési idő alatt komoly anyagi terheket ró a hallgatókra. Kedves fiatal barátaink, eljött hát az igazság, és eljött a bátorság próbája: lehet nemmel szavazni a tandíj bevezetésére.

(13.40)

Tisztelt Országgyűlés! A kormány tehát nem terjesztette elénk a fiatalok helyzetéről szóló jelentést. Kicsit déj vu érzésünk van, mert már volt egyszer olyan, néhány hete-hónapja, amikor Gyurcsány Ferenc kormánya eltitkolta az igazságot Magyarország elől. Csakhogy akkor annak nagyon magas lett az ára: pénzügyi válság és a forint mélyrepülése. Persze a hatalom megtartása érdekében semmi nem volt drága. Sőt most már azt is tudjuk, elnézve az önök fiatalokhoz való hozzáállását, hogy miniszterelnök úr közelmúltban megtett nyilatkozata nem volt véletlen, amikor azt mondta, hogy az ország legnagyobb tehertétele az, hogy a magyar fiatalok itt, Magyarországon kívánnak érvényesülni, és nem külföldön kívánják megtenni mindezt.

Nos, miniszterelnök úr, bár ön nem vette a bátorságot ahhoz, hogy itt napirend előtt úgy szóljon, hogy arra reagálni lehessen, annyit azért elmondanék önnek: lehet, hogy rossz hír, de a magyar fiatalok itt, Magyarországon kívánnak érvényesülni. És ahogy ön átvágta őket, a fiatalok ugyanúgy vágják mától a centit.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki oldalon.)

Forrás: parlament.hu