GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Azzal szeretném kezdeni, hogy az interpellációban a gödöllői Kisállat-tenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézettel kapcsolatos állítások nem állják meg a helyüket, és szeretném jelezni, hogy a herceghalmi Állattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézet messze el tudja látni azt a feladatot, amit korábban a két intézet külön végzett.
Egy-két tény ezzel kapcsolatban. A gödöllői kutatóintézet tevékenységéhez kapcsolódó, korábban működtetett kutatás-fejlesztési témák kivétel nélkül jelenleg is folynak, semmilyen témavesztés nem történt. A valóban kiemelt értéket képviselő gödöllői génbanki állomány száz százalékban megmaradt az új intézmény keretein belül, az átszervezéssel semmiféle kárt nem szenvedett. A tíz fő elismert kutatót foglalkoztató gödöllői telephely az új intézmény szerves részeként mind méretét, mind súlyát tekintve továbbra is az ország legjelentősebb tudományos műhelye maradt a kisállattenyésztés és a takarmányozás szakterületén. Ennyit a kisállattenyésztéssel kapcsolatos felvetésekre.
A szőlészeti és borászati kutatóintézetekkel kapcsolatban szeretném jelezni, hogy a kormányhatározat, ami a jövőbeni működésüket szabályozza, egyértelműen olyan kitételt tesz, hogy az állami szerepvállalásnak csökkenni kell ezen a területen, és ez nemcsak alapvetően a szőlészeti és borászati kutatóintézetekre, hanem általában a kutatóintézetekre igaz, de természetesen a felügyelet és az ott folyó érdemi munka fenntartásában érdekeltek vagyunk. Nagyon sok megkeresés érkezett hozzánk a térségi önkormányzatoktól, illetve az ottani felsőoktatási intézményektől, hogy a jövőben valamilyen közös működtetési formában működjenek ezek az intézetek, természetesen némi állami szerepvállalással. (Font Sándor közbeszól.)
De miután óriási nagy különbözőség van közöttük a finanszírozási igényben, ezért ezeket alaposan meg kell vizsgálnunk, és nyilván a legjobb megoldást fogjuk megtalálni, hogy valóban azok az intézetek, amelyek komoly tudományos munkát végeznek, a jövőben is tehessék ezt. Tehát a privatizáció az egyik lehetséges eszköz, de egyáltalán nem cél, ha ennél az ottani térségbeli intézetek, illetve önkormányzatok bevonásával más megoldást is tudunk találni. Egyébként erről éppen az egyik aláíróval, Lasztovicza képviselő úrral elég részletesen beszélgettünk egy borászati hét megnyitóján Badacsonyban, és úgy tűnik, hogy létezhet olyan megoldás, ami az érintettek és az állam számára is teljesen elfogadható.
A génbankokkal kapcsolatban annyit szeretnék megjegyezni, hogy amióta európai uniós tagok vagyunk, ez teljesen átértékelődött, és nekünk felesleges olyan méretű génbankokat működtetni, amelyek állományaihoz sokkal egyszerűbben és sokkal kisebb költséggel hozzáférünk. Ezért minden olyan összevonást meg fogunk tenni a jövőben, ami a költséghatékonyság irányába mutat, hiszen elég alapos okunk van arra, hogy ezt az egész rendszert sokkal olcsóbban működtessük.
Az iskolákkal kapcsolatban szeretnék annyit elmondani, hiszen egy kérdés is elhangzik ma ezzel a témával kapcsolatosan a parlamentben, hogy jelenleg összesen 130 szakképző iskolában folyik agrárszakképzés, ebből sok esetben csak néhány tanulóval. Körülbelül 100 az, amelyikben érdemi képzés folyik, ezek többsége vagy önkormányzati vagy megyei önkormányzati működtetésű. A működtetést egy részüknél át kívánjuk adni más formájú továbbműködtetésre, olyanokat jelölt ki a kormányhatározat megszüntetésre, ami természetesen nem holnaptól fog történni, hiszen ennek pontos kivezetési metódusa van jövő szeptembertől kezdődően, amelyek esetében a megyében több hasonló funkciójú intézmény van, és ráadásul ezeknek a zömében már nem kifejezetten agrárképzés folyik, hiszen ez a pálya most már nem annyira vonzó, hogy egy-egy iskola teljes profilját kitöltenék. Tehát szeretném megnyugtatni képviselő urat, hogy amennyiben olyan megkeresés érkezik ezeknek az esetében is, hogy legyen más irányú működtetés, állunk elébe.
Köszönöm szépen, és kérem a válaszom elfogadását. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés