HERÉNYI KÁROLY (MDF): Államtitkár úr, a fejlesztési ügyekben az én tapasztalatom más. A kicsik sokkal kevesebb pénzhez jutottak, mint a nagyok, de ez egy másik ügy. Viszont az ellenőrzések ki nem mondott, de valóságos célja a pénzbeszedés, hiszen tudjuk, hogy a költségvetés rossz helyzetben van, és mintha irányszámok lennének kiadva ezeknek a hivataloknak, amit teljesíteni kell. Ez elfogadhatatlan!

A fogyasztóvédelem vonatkozásában: mi régóta hajtogatjuk, hogy a magyar piacot védeni kell a fogyasztóvédelmen keresztül, de nem a saját vállalkozóktól és a saját vállalkozásoktól, hanem - mondjuk - a minőségi kívánalmakat el nem érő külföldi áruk vonatkozásában. A kormány itt annyit tett, hogy a szakszervezet egyik első számú vezetőjét beültette a fogyasztóvédelmi hivatal első számú székébe, ami - lássuk be - nem elégséges dolog. Én továbbra is azt várom, hogy a minisztérium és általában a hatóságok a magyar vállalkozókat preferálják, ne hátráltassák a munkájukat, hanem a törvényi előírásoknak megfelelően, még a bonyolult eljárások tekintetében is emberségesen járjanak el.

Köszönöm szépen. (Taps az MDF soraiban.)

Forrás: parlament.hu