IVÁNCSIK IMRE honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Mindkét kérdésére igennel válaszolok. Mint ahogy ön is említette, június 7-én létrejött egy megbeszélés, amelyen a minisztériumot az Ingatlankezelési Hivatal képviselte. Ott a hivatal megbízott munkatársai, vezetői elmondták, hogy a minisztérium készen áll arra, hogy a bentlakóknak értékesítse ezeket a lakásokat, azonban úgy véljük, hogy az értékesítésnek vannak olyan előfeltételei, amelyeket közös erővel kell megteremtenünk. Ilyen az ingatlanjogi rendezés, bizonyos telekmegosztásra van szükség, és ilyen a közműellátás megoldása. Tehát a szándékunkat fenntartjuk, a lakásokat értékesíteni kívánjuk.

A második kérdésére is igen a válaszunk, készen állunk az önkormányzattal való együttműködésre.

(16.30)

Ezen a megbeszélésen abban állapodtunk meg, hogy az önkormányzat készít egy költségfelmérést, és mi - várva az önkormányzati testület állásfoglalását - készen állunk arra, hogy egy kétoldalú megállapodás szerint megteremtsük ezeket a hiányzó feltételeket, és belátható időn belül a bentlakók igényeit ki tudjuk elégíteni, tehát el tudjuk nekik adni a lakásokat.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu