LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Soha nem ringattam magam abban az illúzióban, hogy az emberek a metrón egymás kezéből tépik ki a pártprogramokat, de úgy gondoltam, ahogy a nők is egymásnak öltöznek, a politikusok legalább egymás programjait néha elolvassák. Úgy látszik, nem így történt, ezért most meg kell ismételnem, hogy az Új Magyarország program nem frissen előkapott új program, ezt a címet viselte a Magyar Szocialista Párt választás előtti fejlesztési programja, az, amit önök halálra szidtak. Őszintén szólva már akkor is sejtettem, hogy nem olvasták el, de azt reméltem, hogy legalább a címéig eljutottak, de ezek szerint a címe sem ismerős. Most a fejlesztések Új Magyarországának programját szeretnénk a parlamentben reformtörvények során át megvalósítani, miután stabil költségvetési alapot próbáltunk hozzá teremteni az egyensúlyprogrammal.

Hogy könnyebb lett volna-e rögtön a szép jövővel, a fejlesztésekkel kezdeni? Hát persze, hogy könnyebb lett volna. És könnyebb lenne most is egyáltalán semmit sem csinálni, csak eszünk nélkül kampányolni, mint ahogy egyesek teszik. De most nem az a kérdés, hogy mi könnyebb a pártoknak, mi könnyebb nekünk, hanem az a kérdés, hogy mi jobb az országnak. Ez a kétféle politikai magatartás egyébként végigkíséri a magyar parlamentarizmus egész történetét. Már a XIX. században az irodalomban és még a vicclapokban is föltűnt Mokány Berci figurája, aki igazából csak a kampányban érezte elemében magát, aki a józan érvekkel szemben mindig csak a mokánykodó nemeket tudta hangoztatni, a haladással szemben a makacs maradiságot, a valódi elemzéssel szemben a nagyotmondást. A populista politikus magyar ősképe volt ő, igaziból azé a politikusé, akinek minden számít, csak éppen Magyarország nem. S most a magyar parlamentben néha megint hallom Mokány Berci hangját. Megint hallom az értelmetlen, mokánykodó nemek ismétlését. Mintha nem vennék észre az ugyanazon jelszavak ismételgetésével, hogy a mókuskerék még forog, de a mókus már halott. Azok az érvek már rég meghaltak, amiket önök hangoztatnak.

Ami a parlamentben eddig történt és ami ezután történni fog, az igazából felelősségpróba is. Én nem az elhalasztott-elszalasztott egyetértést hiányolom - nem az a parlament dolga, hogy mindenben egyetértsen -, de hiányolom az elszalasztott vitát. Mert igen, én is, ahogy frakcióvezető úr, a vita pártján vagyok, de a valódi vitáén. Azon a vitáén, amely felvállalja az érvek ütközését az ötpárti tárgyalásokon.

(13.50)

De mi volt ehhez képest? Nem volt olyan ötpárti tárgyalás, amit önök csípőből el ne utasítottak volna, legutóbb épp a konvergenciaprogramról. Hogy előbb kellett volna invitálni önöket? Talán azért, hogy előbb elutasíthassák? Nyáron nem is érnek rá.

Én már direkt sajnálom szegény Szijjártó képviselő urat, naponta kétszer kell nemet mondania valami tárgyalási kezdeményezésre. Csoda, hogy nem fárad bele. (Szijjártó Péter úgy tesz, mintha megnyomná a gombot. - Moraj a Fidesz soraiban.) Azok a módosító indítványok, amelyekre önök most hivatkoznak - a száznegyven-valamennyi -, közülük legalább százhúsz arról szólt, hogy nem, nem, soha semmilyen változást, hogy ne legyen régió, hogy ne legyen költségvetési egyensúly. Ugye nem gondolják, hogy ezeket a PR-indítványokat valami látszatbéke kedvéért, az ország érdekét háttérbe tolva el kellett volna fogadnunk? Ezek a "nem változtatunk" című módosító indítványok Mokány Berci örökségét képviselték a magyar politikában. Mokány Berci hangján szólt az a hangos követelés is, hogy ugyan sújtsuk már a bankokat is, aztán meg a nem szavazat a banki járadékra, mert akkor a kormánnyal szembeni, a minden adó emelésével szembeni mokánykodás hangzott jól. Mokány Berci politizált önök között akkor is, amikor korábban még Medgyessy Péternek Orbán Viktor maga javasolta a tőzsdei árfolyamnyereség-adót, majd immár másodjára mokánykodva nemet mondtak rá.

Félek, hogy most is a "Magyarország számít", a "Mokány Bercik vagyunk vagy országépítők" dilemmája előtt vagyunk. Akinek Magyarország számít, az '56 évfordulóját is kivételes lehetőségnek tekinti arra, hogy az ország erkölcsi tőkéjét felmutassuk a nagyvilág előtt. De a mai Mokány Bercik nem így gondolkodnak. Nekik mindez kapóra jön a kampányhoz. Ők eljátszanak tehát a 23-i dátummal. Nem előbb, és nem később akarnak véletlenül tiltakozni. Nem jó, ha egy-egy ráérő pártelnök a vb és a szabadsága között minden egyeztetés nélkül a kampány harci kürtjét fújja meg. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Lejárt az idő! Idő! Idő! - Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) De még nem késő, még lehet ezen változtatni. Az ország okosabb ennél, tudja, hogy a "jó reggelt" után könnyen következhet az "oszt jó napot", és azt már kipróbálta.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu