DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Bennfentes kereskedelem az értékpapírpiac esetében ismert büntetőjogi kategória, az követi el, aki előnyszerzés céljából nyilvánosságra nem került információ felhasználásával köt megállapodást. Bár kicsit erőltetett a hasonlat, ez jut óhatatlanul az ember eszébe, amikor az Egészségügyi Minisztérium október 4-én, három nappal az önkormányzati választások után nyilvánosságra hozott pályázati felhívását olvassa.

A pályázat alapján egyszeri, vissza nem térítendő támogatáshoz juthatnak az egészségügyi intézmények szakmai szerkezetük átalakításához. A pályázati határidő október 20., azaz alig több mint két hét áll rendelkezésre egy részletes szakmai terv elkészítésére. A tervnek be kell mutatni a pályázó jelenlegi tevékenységét, kapacitását, igénybevételét, az ellátandó lakosságszám megjelölésével. Részletezni kell az intézmény jövőképét, és el kell készíteni a megvalósíthatósági tanulmányt is, továbbá részletes pénzügyi tervet kell készíteni, és a pályázatban megjelölt struktúra átalakítására vonatkozó időtervet is prezentálni szükséges. Az ügyelettel kapcsolatos előírásokat most nem részletezem.

Bár a tulajdonos fenntartó kötelezettségvállalási nyilatkozatának benyújtására valamivel több idő áll rendelkezésre, ilyen rövid idő alatt csak az tud megfelelő pályázatot készíteni, aki már várta annak kiírását, és tartalmával is tisztában volt. Joggal vetődik fel a kérdés, bennfentes pályázatról van-e szó, vagy miért ilyen szűk a megadott határidő.

Várom válaszát, miniszter úr. (Taps az MDF soraiban.)

Forrás: parlament.hu