PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Netpolgárok! Egy jól működő civil szervezet, a Magyar Teleház Szövetség 2001-ben közszükségleti szolgáltató hálózatot hívott létre közháló néven. 2003-ban egy civil és üzleti szereplőkből álló konzorcium jött létre a nyilvános közösségi hozzáférési pontok érdekében, melyen a bukott IHM-miniszter is jelen volt, és a program támogatásáról biztosította a megjelenteket.

Mi történt azóta? A minisztérium saját kezdeményezéseként új közhálóprogramot indított, amire legalább 30 milliárd forintot költött, majd a közháló újrafelfedezése után újabb spanyolviaszt talált fel az IHM: lázas sietséggel a teleházmodell csökkentett értékű másolatának, az e-Magyarország-pontoknak a kiépítésébe kezdtek. Sajnos csak kezdtek, mert közel 500 e-ponton a mai napig sincsen hálózat. Személyesen is megtapasztaltam, hogy az elhíresült KRESZ-táblák mellett nyitvatartási időben is zárt ajtókat találhatunk. De az is előfordul, hogy nyitott ajtók mögött gép van, de internetkapcsolat nincs. Úgy gondolom, hogy a nyilvános hozzáférési pontok kérdése túlmutat az egyedi véletleneken. Ezért kérdeztem több alkalommal Kovács Kálmán miniszter urat, ellenőrzi-e a tárca az e-pontok nyitva tartását és működését. Ennek keretében készült-e összesítés az ellenőrzések eredményéről, az egyes e-Magyarország-pontokat meglátogatók és az általuk igénybe vett munkaórák számáról? Készült-e számítás, mennyibe került az adófizetőknek minden munkaóra? Van-e összesítés az e-Magyarország-pontokról meglátogatott webhelyekről? Ezek az adatok összesítésre kerültek-e, és ha igen, ez hol olvasható?

Ezekre a több mint két éve a parlament falai között többször is feltett kérdésekre a mai napig nincsen válasz, hacsak nem az, hogy nemrégiben egy internetes újság újságírója, végigutazva az országot, tragikus felmérést készített az e-Magyarország-pontokról.

Tisztelt Miniszter Úr! Júliusban a telestart.hu honlapon olvastam a miniszterelnök úrnak írt levelet, amely az elmaradt települések felzárkózását, a kisposták megerősítését elősegítő, működő logisztikai rendszert ajánl az önök figyelmébe. Mindez nem érdemelne szót, ha a kisposták bezárása után most már nem a posta privatizációjával fenyegetnék a kistelepülések egyébként is megroppant ellátórendszerét. Nem érdemelne szót, ha nem hangoznék el az önök szájából naponta többször is a reform mellett a közigazgatás megújítása is. Nem érdemelne szót, ha nem hiába tették volna fel ezerszer is önöknek a kérdést: amikor reformot mondanak, a megszorításokon, a gazdaságot megbénító adóemelésen kívül gondolnak-e bármi másra?

Tisztelt Miniszter Úr! Merre tovább, közhálóprogram, teleházak, e-Magyarország-pontok? Várom megtisztelő válaszát. (Taps az MDF soraiban.)

Forrás: parlament.hu