DR. KÓKA JÁNOS gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Hadd kezdjem azzal, hogy tekintem végig, hogy 2005-ben milyen gazdasági környezetben kellett teljesítenünk, nemcsak a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumnak, hanem a kormánynak, általában a politikának, de legfőképpen a magyar gazdaság szereplőinek.
2005-öt emelkedő olajárak jellemezték, ahol tartósan 60 dollár feletti kőolajárak határozták meg a környezetet. 40 százalékkal volt magasabb a kőolajár Magyarországon és a világ egyéb térségeiben ebben az évben átlagosan, mint egy évvel korábban. A dollárhoz képest gyengülő euró határozta meg a környezetet. A gazdaságunk 4,2 százalékkal növekedett. Az ipari termelés több mint 7 százalékkal nőtt. Magyarországra 5,5 milliárd euró közvetlen külföldi tőkebeáramlás kedvező szerkezetben valósult meg. A beruházások 6,4 százalékot nőttek, az infláció 3,6 százalék volt, a külkereskedelmi mérleg hiánya pedig az egy évvel azelőtti 3,9 milliárd euróhoz képest 2,9 milliárd euró lett. Egyetlen esztendő alatt körülbelül 30 százalékkal csökkent Magyarország külkereskedelmi passzívuma, ami mindenféleképpen egy nagyon jelentős, az egyensúlyi állapothoz közel vivő jelenség.
Az exportunk ugyanebben az évben 12,2 százalékkal nőtt, míg az importunk csak 9,1 százalékkal. Ez azt jelenti, hogy az exportdinamika, a kivitelünk dinamikája jelentősen meghaladta a behozatalunkat. A munkanélküliség ebben az évben 7,2 százalék volt, a foglalkoztatottság minimálisan nőtt Magyarországon, és megfigyelhettünk egy további kedvező irányú átrendeződést a piaci szektor és a közszféra között. Míg a közszféra létszáma csökkent, addig a piaci szféra, a gazdasági szféra által foglalkoztatottak száma nőtt. Ha egyéb indikátorokat nézünk, akkor a tavalyi évben a BUX-index körülbelül 40 százalékot nőtt egy év alatt, a forint pedig tartósan a sáv erős oldalán, 245 és 255 forint között volt tehát egy euró.
Tisztelt Országgyűlés! A költségvetési zárszámadási vitában - talán meglepő módon - engedjék meg, hogy mondandómat két félreértés eloszlatásával kezdjem. Az első, hogy alapvető félreértés azt hinni, hogy egy minisztérium politikai befolyása attól nagy, hogy több adóforintot tud elkölteni. A második, hogy alapvető félreértés a gazdaságpolitika eredményességét azon mérni, hogy egy adott célra a költségvetésből mennyi pénzt fordít. Mindkét esetben úgy gondolom, hogy fontosabb a hatékonyság, az, hogy a ráfordítások és a kezdeményezések révén milyen mechanizmusokat indít el a gazdaság szereplői között; hogy feneketlen zsákba tömi-e a pénzt, vagy éppen ellenkezőleg, a jövő irányába mutató megoldásokat alkalmaz.
Azt hiszem, mindannyiunk ízléséhez az utóbbi felfogás áll közel, amely azon méri egy tárca tevékenységét, hogy az mennyit takarít meg az adófizetők pénzéből, és mennyi feladatot végez el az elvégzendő feladatokból. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium mindkét szempontrendszer próbáját kiállja. 300 milliárd forintot meghaladó költségvetése egyike a legnagyobb forrásokat felhasználó tárcáknak, egyben pedig igyekszünk minden korábbinál takarékosabban elkölteni az adófizetők pénzét, és ha már költünk, akkor igyekszünk azt a lehető leghatékonyabban is tenni.
(13.40)
A hatékonyság a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium alkalmazásában álló köztisztviselők esetében is alapvető kritérium, akiknek számát folyamatosan csökkentjük, egyben ésszerűbb szervezeti kereteket teremtünk a működésükhöz. De így van ez annál az 55 tartósan állami és részben állami tulajdonú cég esetében is, amely felett 2005-ben a tulajdonosi kontrollt a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium gyakorolta. Ahol például úgy láttuk, hogy a tevékenység piaci körülmények között is megvalósítható, vagy éppen jobban is végezhető, például a Kermi vagy a MEEI esetében, ott a privatizációt választottuk.
Tisztelt Országgyűlés! Amikor számot adunk a tisztelt Háznak 2005. évi gazdálkodásunkról, akkor elszámolunk az adófizetők pénzével is. Ez nemcsak természetes, de elemi követelmény is velünk szemben. Ezért nem szeretném megkerülni azt a kérdést, ami az Állami Számvevőszék kifogásait illeti. Szeretném mindenekelőtt megjegyezni, hogy ami a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumra bízott közpénzek felhasználásának átláthatóságát és célszerűségét illeti, ott semmiféle kifogás nem merült fel sem most, sem korábban a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium gazdálkodásával kapcsolatban.
Miként azt tegnap a gazdasági bizottság ülésén is kifejtettem, az Állami Számvevőszék által megfogalmazott két legnagyobb összegű és legfontosabb kifogás számviteli technikai jellegű probléma. Az autópálya-építésre és üzemeltetésre elköltött pénzek célszerűségét és felhasználását senki sem vitatta, csak a könyvelésével kapcsolatban voltak kifogások. A kifogások olyan típusúak voltak, hogy egy fejezeti soron vagy pedig egy költségvetési intézmény mérlegében számoljuk el az aktivált autópálya-beruházásokat. A korábbi számviteli hibákból a tanulságokat levontuk, két köztisztviselő már nem dolgozik a minisztériumban. További személyi konzekvenciák levonását nem tartom indokoltnak.
Annál inkább kiemelném azt a 16 pontos intézkedési tervet, amelyet az Állami Számvevőszék apparátusával és vezetésével egyetértésben, az Állami Számvevőszék elvárásainak megfelelően dolgoztunk ki. Ezt segítik azok az ügyviteli és pénzügyi informatikai fejlesztések is, amelyeket az elmúlt évtől indítottunk, és igazi eredményeit már 2006-tól élvezhetjük.
Tisztelt Képviselőtársak! Nincs mód részletekbe menően ismertetni a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium 2005. évi gazdálkodását, éppen ezért szeretnék kiemelni két olyan fontos területet, amely a gazdaságpolitika homlokterében áll, és a jövőben is kiemelt figyelmet szentelünk nekik. Az első az útépítések és széles értelemben véve a közlekedésfejlesztés kérdése, a második pedig a vállalkozásfejlesztés és beruházásösztönzés kérdésköre.
Ami az útügyeket illeti, a Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetési törvénye az útfenntartási és fejlesztési célelőirányzat bevételi és kiadási eredeti főösszegét 80,3 milliárd forintban határozta meg. A célelőirányzat a 2005. évet 73,7 milliárd forint bevételi főösszeggel és 73,6 milliárd forint kiadási főösszeggel, 114,6 millió forint pénzmaradvánnyal zárta. Takarékossági és racionalizálási intézkedéseink eredményeképpen az ÚKIG működési kiadásaiban elért megtakarításokat intézményi beruházási kiadásokra történő átcsoportosítással a működési hatékonyság javítását célzó informatikai fejlesztésekre fordítottuk, amelyek egy része a maradványként szereplő 2005. évi kötelezettségvállalások alapján 2006-ban kerül megvalósításra. Ez azt jelenti, hogy hatékonyabb gazdálkodással, kevesebb felügyelőbizottsági tagsággal, jobb működéssel milliárdokat takarítottunk meg, és ezeket a pénzeket az intézmények finanszírozása helyett feladataink ellátására tudtuk fordítani.
A műszaki koordinációs feladatok magukban foglalják az útpénztár működési és felhalmozási kiadásainak tervezését, felhasználásának irányítását és ellenőrzését, ezen belül az útfenntartási, üzemeltetési tevékenységet, 2005 decemberétől az M5-ös autópálya rendelkezésre állási díjának kifizetésével összefüggő monitoring- és reportingtevékenységet. Az Útgazdálkodási és Koordinációs Igazgatóság egyebek között ellátta a használattal arányos elektronikus díjszedés magyarországi bevezetéséhez szükséges koordinációs és operatív feladatokat. Képviselőtársaim előtt is ismert az a törekvésünk, hogy 2008-tól olyan elektronikus díjszedési rendszert vezessünk be autópályáinkon, tranzitútjainkon, amely a használattal arányosan tarifálja ezeknek az utaknak a használatát. Ez annál is inkább kézenfekvő, mert így elérhető, hogy azok fizessék meg útdíjakban a közútjaink karbantartásának költségeit, akik a legnagyobb mértékben igénybe veszik ezeket az utakat. Feladata továbbá az ÚKIG-nak a kohéziós alap által támogatott útrehabilitációs projekt lebonyolítása, amelynek feladatait még az ISPA-szabályok szerint saját kapacitással végezték 2005-ben, valamint a folyamatban lévő PHARE-támogatású projektek koordinálása. Az új szervezet felállítása átláthatóbb, a folyamatokra épülő működést, a hatékonyság javítását eredményezte.
A gyorsforgalmi úthálózat fejlesztésének előkészítésére 2005-ben a 2004. évinek több mint háromszorosát, 13,3 milliárd forintot költöttünk.
Tekintettel arra, hogy a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztése nem egyetlen év, hanem hosszabb időszak előkészítő és kivitelező munkáit igényli, a főbb eredmények bemutatásában nehéz szétválasztani, hogy mi melyik évben épült. De fontosnak tartom elmondani, hogy 2004-ben és 2005-ben átadásra került szakaszok között az M7-es Balatonszárszó-Ordacsehi közötti szakasza, az M5-ös Kiskunfélegyháza és Szeged közötti szakasza, az M0-s útgyűrű M5-ös és 4-es közötti szakasza, a 4-es számú főút Vecsés-Üllő elkerülő szakasza mellett épül tovább az M3-as, az M6-os, az M7-es és különböző olyan egyéb tranzitfejlesztések, amelyek az Európai Unió célkitűzéseinek megfelelően az útburkolat teljes cseréjével valósultak meg.
Ha nemcsak közútra koncentrálunk, akkor érdemes megnézni, hogy a vasútnál mi történt 2005-ben. Én három dolgot emelnék ki a vasút fejlesztéséből. Az első, hogy megindítottuk, megkezdtük a reformfolyamatot. Az Országgyűlés bölcsességének köszönhetően új törvényt tudtunk megfogalmazni 13 év után, ami a vasúti reformot elindíthatóvá teszi, amely képessé teszi a társaságot, hogy befogadja az európai uniós fejlesztéseket, szétválaszthatóvá teszi az egyes üzletágakat, átláthatóbbá, hatékonyabbá teheti a működést. Mindannyian tudjuk, hogy a MÁV ma évente 160 milliárd forint veszteséget termel. Ennek jelentős csökkentése mindannyiunk közös feladata, miközben jobb minőségű közszolgáltatásokat kell kínálnunk. Ez az első pont, amit a vasúttal kapcsolatos 2005-ös teendők között említenék, a vasúti reform megkezdése.
A második pont a fejlesztések. Tudjuk, hogy elővárosi és helyközi közlekedésben jelentős beruházásokat végeztünk el 2005-ben, elsősorban a gördülőállományban, hogy a koszos, kopott, öreg motorkocsikat és vonatokat újak válthassák fel.
És a harmadik, amit el kell mondanom, hogy 2005-ben is, minden korábbi ellenkező híresztelés ellenére, tartósan biztosítottuk a vasút működését, finanszírozását, olyan helyzetet teremtettünk időről időre finanszírozásában, amely lehetővé tette a folyamatos, megbízható működést. Ennek ellenére elkerülhetetlen, hogy olyan változásokat vezessünk be a vasút életében, amelyek lényegesen kevesebb közpénzt emésztenek el évről évre.
Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy beszéljek a vállalkozásfejlesztési és beruházásösztönzési céljaink megvalósulásáról is. A hazai vállalkozások támogatásának ügye jóval túlmutat a költségvetés keretein, ezért nem lehet a költségvetés keretszámaival leírni azokat az eredményeket, amelyeket kis- és középvállalkozások finanszírozásában elértünk. Ha a költségvetési forrásokat nézzük, akkor azt lehet mondani, hogy 2005-ben 11 milliárd forint közvetlen pénz a költségvetésből jutott erre a feladatra, ezen kívül csaknem 50 milliárd forint a gazdasági versenyképesség operatív programjából európai uniós pénz, és emellé társult több mint 500 milliárd forintnyi hitel-, tőke- és garanciaprogram, amely szintén a vállalkozások számára teremtette meg a tőkéhez, hitelhez jutás lehetőségeit, a bankképességet.
Hazai forrásból működtettünk négyféle pályázati konstrukciót, házi orvosoknak internetoldalak kiépítésére, a romaprogramot folytattuk, hazai találmányok külföldi bejelentésére folytattuk a korábbi programunkat.
(13.50)
A vállalkozások pénzügyi forráshoz jutását segítő konstrukciók között szeretném megemlíteni a rendkívül sikeres, a ma már közel 80 ezer kártyánál tartó Széchenyi-kártya konstrukciót, a midihitel-konstrukciónkat, a folytatódó faktoringprogram-konstrukciót és a helyi vállalkozáskezelő központokon, valamint a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítványon keresztül megvalósuló mikrohitel-konstrukciót. Ha egy görbén ábrázolnám a magyar mikro-, tehát családi vállalkozások forráshoz juttatási esélyét, akkor hosszú évekig tartó stagnálás után tavalytól egy folyamatos felfutást láthatunk, ami azt jelenti, hogy sok milliárd forintnyi forrást sikerült állami segítséggel eljuttatnunk családi vállalkozásokhoz.
A kis- és középvállalkozások európai uniós integrációs felzárkóztatására és az egységes piacon történő sikeres működésük elősegítésére mindenféle eszközzel - oktatással, kézikönyvekkel, honlappal, előadás-sorozatokkal - igyekeztünk segíteni, hogy birtokukban legyenek mindazok az információk, amelyek az európai uniós pénzek sikeres lehívásához, illetve az európai uniós jogszabályok elsajátításához feltétlenül szükségesek.
A hazai vállalkozások fejlődését szolgálta az európai uniós nemzeti fejlesztési terv is, amely összességében tehát sok tíz milliárd forintot juttatott a vállalkozóknak. Ha az elmúlt időszak eredményeit vizsgáljuk, azt lehet mondani, hogy vállalkozásfejlesztési típusú támogatásoknál a kis- és közepes vállalkozások esetében közelebb vagyunk a 700 milliárd, mint a 600 milliárd forinthoz. Ez nagyon jelentős segítség ennek a szektornak, amelynek a munkahelyteremtés nagy részét köszönhetjük.
Ki szeretném még emelni, hogy a kis- és középvállalkozások másik rendkívüli lehetősége, ha idehozzuk a piacukat, Magyarországra csábítjuk azokat a beruházókat, befektetőket, akik nemcsak itt teremtenek munkahelyeket, de itt teremtenek megrendelési potenciált is a magyar kis- és közepes vállalkozásoknak. Arra nézve indítottunk tavaly programokat, beszállítói hitelkonstrukciót és beszállítói programot, hogy ezek a vállalkozások minél inkább be tudjanak kapcsolódni abba a nemzetközi folyamatba, amelynek során a magyar kis- és közepes vállalkozások a világ legnagyobb termelőinek a beszállítói lesznek.
Valamennyi olyan finanszírozási forrás-, hitel-, tőke- és pályázati lehetőség, amely ma a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium kezelésében rendelkezésre áll, egy internetes portál alatt tekinthető meg, ez a www.lendulet.hu portál, amelyre ha a vállalkozó bejelentkezik, egy felületen nézheti meg, milyen típusú pályázati, hitel- és tőkeforrások állnak rendelkezésre. Míg korábban rendkívül szétszabdalt volt ez az intézményrendszer, nem a vállalkozó oldaláról közelítettük meg ezeket a lehetőségeket, hanem az állam oldaláról, most egy virtuális felületen igyekeztünk összehozni mindezt a szolgáltatást, hogy ha bejelentkezik a vállalkozó, a saját szükségleteinek megfelelő támogatásokat tudja megkapni.
Tisztelt Ház! Meggyőződésem, hogy a hazai vállalkozások fejlesztése és a külföldi nagyvállalatok letelepítése közötti mesterségesen gerjesztett feszültséget közösen oldani szükséges. Valójában a külföldi befektetések újabb és újabb vállalkozási lehetőséget teremtettek 2005-ben is a hazai cégek számára, mindkét esetben olyan multiplikatív hatásokkal számolhatunk, amelyek messze túlmutatnak e cégek falain. A külföldi vállalatok megtelepedése nem csupán a technológiai transzfert segíti elő, de menedzsmenttudást és piacokat is jelent. Egyben pedig - sajnos vagy szerencsére, jól látjuk ezt napjainkban - politikai stabilizáló szerepet is játszik.
Szeretném elmondani, hogy az elmúlt évben a Bosch, a Denzo, az Elektrolux, az Epson, a Michelin, az Asahi, az Ibiden és az IBM egyéb cégek között bennünket választott, és nem Kelet-Közép-Európa más országait. Itt bővítették a tevékenységüket, itt fektették be újra a Magyarországon megtermelt profitot, vagy Magyarországot választották új beruházásuk célpontjának. Az egyedi kormánydöntés által nyújtott támogatások esetében egyébként követelmény, hogy a beruházások által legalább 100, elmaradott térségekben 50 új munkahely keletkezzen. A támogatási intenzitás meghatározásakor pedig vizsgálat tárgyát képezi a teremtett munkahelyek száma is.
Szeretném elmondani, hogy 2005-ben a beruházásösztönzési célelőirányzat forrásainak még hatékonyabb felhasználása érdekében indítottunk egy olyan programot, amely jobban célozza ezeknek a forrásoknak a szétosztását. Elsősorban azokra a körzetekre koncentrálunk, ahol a legnagyobb foglalkoztatási nehézségekkel állunk szemben. Szeretnénk, hogyha nem jutna vagy minimális költségvetési forrás jutna alacsony hozzáadott értékű termelésre, mondjuk, Székesfehérváron, Győrben és Tatabányán, hiszen ott már így sincs elegendő munkaerő, viszont Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád, Békés és Baranya megye foglalkoztatási problémákkal erősen sújtott térségeibe sokkal több pénzt tudnánk adni, mint eddig.
Magyarország elsősorban a foglalkoztatási problémák megoldására, az innovatív kapacitásainak kihasználására és Magyarország európai szolgáltató központként való definiálására törekszik átalakítani a beruházásösztönzési célrendszerét, így fogunk működni a 2006. évben is, illetve 2007-ben is.
Tisztában vagyok azzal a kötelezettségemmel, hogy az utolsó fillérig el kell számolnom az általam vezetett tárca előző évi költségvetésével. Bízom benne, hogy ehhez elegendő információt nyújt a tárca által elkészített zárszámadás. Mégis, engedjenek meg számomra végezetül egy szubjektív megjegyzést. Azt tudniillik, hogy a 2005. év lezárt számsorainál engem csak a 2007. évi terveink izgatnak jobban. Kollégáim éjt nappallá téve dolgoznak azon, hogy a kormány minél színvonalasabb, a konvergenciaprogram célkitűzéseivel összhangban lévő költségvetési törvényt nyújthasson be heteken belül a tisztelt Háznak.
Köszönöm a figyelmüket. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés