DR. LATORCAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Szántó János képviselőtársam iménti hozzászólásának egy részéhez szeretnék hozzászólni. Rendkívül korrektül tájékoztatta a Házat arról, hogy a gazdasági bizottságban hogyan, milyen körülmények között folyt a vita. Mert tulajdonképpen miről van szó? Szeretném ezt a tisztelt Ház számára egyértelművé és nyilvánvalóvá tenni, hiszen példátlan megállapítást tett az ÁSZ mintegy huszon-egynéhány oldalon keresztül a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium tevékenységéről, amikor azt mondta, hogy a fejezeti kezelésű források elszámolása sem teljesség, sem valódiság szempontjából nem megfelelő. Valóban arról van szó, ahogy képviselőtársam is elmondta, hogy egy 16 pontos intézkedési terv kidolgozására kerül sor, amely reményeink szerint majd arra ad lehetőséget, hogy a következő években ilyen hibák ne történhessenek. De mint ahogy a gazdasági bizottságban a vita során is elhangzott, hogy a miniszter úr ezeket a hibákat, észrevételeket próbálta számszaki hibáknak, tévedéseknek beállítani, úgy gondolom, hogy a törvény egyértelműen fogalmaz, amikor meghatározza a teljesség értékét, és meghatározza a valóság értékét. Márpedig amikor felelősen ezt leírták, hogy nem felel meg, akkor az egy olyan felelősséget is jelentett, amelyet a miniszternek föl kellett volna vállalni. (Dr. Katona Tamás visszatér az ülésterembe.)
Tisztelt Képviselőtársaim! Azért mondhatom ezt nyugodtan el, mikor nincs itt a miniszter úr, mert már háromszor volt ebben a témában nekünk személyes ütközésünk, és tökéletesen tudja, hogy én hogyan látom ezt a kérdést, hogy bizony ilyen hiba nem megengedhető, és főleg az nem engedhető meg, hogy ha az ÁSZ észrevételt tesz, záros határidőn belül arra válasz ne készüljön az adott tárcánál.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés