DR. VIDORNÉ DR. SZABÓ GYÖRGYI (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Miután Aszódi képviselőtársunk nem először mondja, hogy másfél havi nyugdíjat kivettünk a nyugdíjasok zsebéből, olyannyira nem, hogy ez bizottsági ülésen is elhangzott, kérem, minden kommentár nélkül engedjék meg nekem, hogy ezt a három mondatot a jegyzőkönyvből szó szerint felolvassam. Így szól: "Aszódi úr felvetésére egyetlenegy számot szeretnék elmondani. Van olyan adatunk, hogy 1999 és 2002 között az egyéni nyugdíjak reálpozíciója a nettó átlagkeresetekhez képest 2,7 százalékkal csökkent, ugyanez az adat 2003 és 2006 között plusz 3 százalék" - mondotta az Állami Számvevőszék szakértője.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés