LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A 2005. évi költségvetés zárszámadása, ahogy az előttem szóló Babák Mihály képviselőtársam mondta, a kormányzat felelősségéről, az általuk elvégzett munka igazságtartalmáról szól. A 2005-ös költségvetés zárszámadása, úgy gondolom, különleges jelentőséggel bír. Egészen más szemmel nézzük, mint egy normál évben, hiszen úgy tűnik, hogy évek óta fedezetlen váltót bocsátott ki a kormány, mint azt a miniszterelnök is elismerte. Az ántivilágban a fedezetlen váltókibocsátást rendkívül szigorúan büntették, sőt voltak olyanok, akik a szégyent csak úgy tudták feloldani, hogy golyót röpítettek a fejükbe.
Néhány részlet: az Állami Számvevőszék a végrehajtás ellenőrzése kapcsán az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság többségi véleményében is szereplő módon megemlítette, hogy a dokumentum átláthatósága nem javul. Rendkívül diplomatikus megfogalmazás ez. Mit jelent vajon? Azt jelenti, hogy a minisztériumnak nem volt megfelelő belső működési szabályzata, ügyrendje, holott mindezt az államháztartási törvény írta elő. Az egyes fejezeteket önkényesen nevezték át, a fejezeteken belül a címeket, célcsoportokat évről évre változtatták úgy, hogy az ÁSZ is csak nehezen igazodott ki benne. Meglepő és elgondolkodtató, hogy szakértőink szerint a teljesítésigazolások gyakran egy év múlva, utólag születtek, vagy nem is voltak. Ez megengedhetetlen, viszont ez is feltehetően a trükközések sorába illeszkedik; mint ahogyan az is, hogy a tárca bevételei könyveléstechnikai csúsztatásnak tekinthetők, mivel a 2005. évi tervhez képest a jogelőd fejezetektől és szervezetektől átvett 2004. évi maradványokat tartalmazta.
(20.00)
Csodálatos adatokat hallottunk a kormány részéről makrogazdasági adatsorként a szociális bizottság ülésén. 8,4 százalékos életszínvonal-növekedést, 6,5 százalékos reálbér-növekedést, 3,6 százalékra csökkenő inflációt - most 10,1 százalékos ez -, 23,2 százalékkal növekvő beruházásokat és így tovább. Valóságos diadaljelentés volt ez.
Most vizsgáljuk meg, hogy milyen is a 2005. évi költségvetés zárszámadásának a hatása, magának a végrehajtásnak a hatása a családokra nézve. Ezt csak akkor tudjuk politikai szempontból értékelni, ha erre az évre és a jövő évre nézve tovagyűrűző hatásait megvizsgáljuk. Mert valójában a Gyurcsány-csomag már ebből a 2005-ös vagy még az azt megelőző évek költségvetéséből és annak a zárszámadási jóváhagyásából bújt elő. Erre azért kell választ kapni, mert a család, a gyermekvállalás, a gyermeknevelés, a jövő nemzedék iránti felelősség kívánná a legnagyobb stabilitást, kiszámíthatóságot, vagyis biztonságot. Mert a biztonság hiánya alacsonyabb létbe szorítja az egyes embert, a családokat, és ha ez tömegesen következik be, akkor az egész nemzetet.
Benne van-e ennek a lehetősége a reálfolyamatokban? Mi az, hogy! Nagyon is! Már most azt látjuk, hogy a 2005. évi fedezetlen osztogatás, váltókibocsátás miatt számos család rendkívül nehéz helyzetbe kerül majd, nőni fog a segélyeket kérők száma, az ebből fakadó nehézségeket az önkormányzatok nem fogják tudni megoldani. Ráadásul azt látjuk a zárszámadás adataiból, hogy számos, éppen a nehéz sorsú családok, emberek életkörülményein javítani hivatott fejezet esetében jelentős a csökkenés, vagy nem tudni, mi okból, a teljesítés a tervezettől jelentősen elmaradt. Ilyen szakterületeket sorolt föl Iván László professzor úr, példaként mondom, megismétlem, amit ő mondott, a nappali szociális intézményi ellátás, a házi segítségnyújtás támogatása, a falugondnoki, tanyagondnoki szolgáltatás, a kábítószer-megelőzési program, gyermek- és ifjúsági alapprogram, diszkrimináció elleni program drasztikus megnyirbálása. Ezek összefüggő dolgok volnának. Mindez koncepciótlanságra, érzéketlenségre vall. Az egyes programok, célok valódiságát, az összhang hiányát, a velük kapcsolatos akaratot, a hatékony ellenőrzést kérdőjelezik meg.
Lehetséges-e, hogy a parlament egy költségvetési évet ne zárjon le a zárszámadás jóváhagyásával? Pénzügyesek számára ez egy költői kérdés. A családok, az ifjúság, a szociális gondoskodásban levők ügye viszont azt mondja, hogy addig ne zárják le ezt a 2005-ös költségvetést, amíg ezért a fedezetlen váltókibocsátásért a felelősök nem bűnhődnek. Hiszen mi mást jelentene a 2005. évi költségvetés elfogadása, mint a kormányfelelőtlenség szétterítését az összes magyar családon? A zárszámadás jóváhagyása egy igazság kimondása volna, ezzel szemben pedig azt látjuk, hogy mindez benne van a gyurcsányi másfél-két év hazugságspiráljában, trükközéseiben, kormányzati semmittevésében éppen a legsérülékenyebb, legvédtelenebb szociális és családügyi szakterületen. Ezért a jóváhagyás az igazság hálóján ütött seb, lyuk volna. Ne hagyják tehát jóvá ezt a zárszámadást a felelősségre vonás nélkül! (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés