BALOG ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Miniszter Úr! Én még mindig nem értem, hogy hogy nem volt képes a rendőrség megvédeni a Magyar Televízió székházát.
A mi bizottságunk egyébként határozatképes számban múlt pénteken meghallgatta az ön államtitkárát és a rendőri szervek vezetőit is. Az államtitkár úr az ott hallottak alapján nem látott más választ, mint újabb két vizsgálatot rendelt el, hiszen az ön által említett vizsgálat csak 18-ára vonatkozik, és itt azért a következő napokban is sok minden történt. Erről a vizsgálatról sem tudunk semmit. Egy hónappal ezelőtt el lett rendelve, a mai napig nem tudjuk, hogy mire terjed ki pontosan, és hogy mikor lesz eredménye. Közben valóban gyorsított eljárásban születnek a bírósági ítéletek, amelyeknek az aránytalansága nagyon aggályos: egy gázolásért - nyolc ember, egy halott - ugyanannyit, két és fél évet lehet kapni, mint egyébként.
Arra szeretném felhívni a miniszter úr figyelmét, hogy csak az tudja betartani a törvényt, betartatni, aki maga is betartja (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), legyen az akár rendőr, akár miniszter, a miniszterelnökről már nem is beszélve.
Nem tudom elfogadni a válaszát. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban. - Moraj az MSZP padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés