DR. MOLNÁR LAJOS egészségügyi miniszter: Képviselőtársam, nem akarok rossz tréfát mondani, de az is egyfajta zavar, ha valaki nem hallja meg azt, amit mondanak, vagy ha nem akarja meghallani. Még egyszer elmondom: igen, akarjuk az OPNI-t, igen, szeretnénk, hogy kiválóan működjön tovább, de nem szeretnénk feltétlenül ugyanebben a struktúrában működtetni, amelyről ön is elmondta, hogy 140 éves. Igen, elmondtam, képviselő úr, hogy a szakemberekkel együtt akarjuk, igen, velük együtt csináljuk - ahogy elmondtam -, velük együtt tartottunk utoljára a múlt héten egy országos programról, s ennek részeként az OPNI sorsáról, a magyar mentálhigiénés kezelések, medicina sorsáról a szakemberekkel együtt megbeszélést, és ez nem az utolsó volt.
Valóban, egy dologban egyetértünk: a szakemberekkel együtt kell megtervezni ezeknek az intézményeknek a jövőjét, és ez a tervezés velük közösen folyik.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés