KISS PÉTER szociális és munkaügyi miniszter. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Az volt a benyomásom a képviselő úr hozzászólását tekintve, mintha elcserélte volna a beszédét, a Kossuth téri beszédet mondta el itt bent. (Derültség az MSZP soraiból.) Meg is értem, hiszen éppen hogy csak visszaért a folyosóról a terembe, és mint ilyen, aki visszaért a folyosóról, rögtön hangsúlyozta is nekünk, hogy a nemzeti egység úgy teremthető meg, ha itt a parlamentben párbeszédet folytatunk. Talán csak egyet téveszthetett volna el: ha ezt a folyosón mondja el, és akkor nem hallgathatjuk meg ezt a pár mondatát. A többihez nem kívánok hozzászólni.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés