ELNÖK: Tehát az előterjesztő támogatja a beérkezett négy módosító javaslatot. A jegyzőkönyv számára ezt rögzíthetjük.

A módosító javaslatokról, ezekről a bizonyos módosító javaslatokról a következő ülésünkön fogunk határozni.

Most pedig soron következik az Országos Rádió és Televízió Testület 2005. évi tevékenységéről szóló beszámoló és az ennek elutasítását kezdeményező országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája a lezárásig. A beszámolót J/44. számon, a kulturális bizottság határozati javaslatát pedig H/983. számon kapták kézhez. Az emberi jogi bizottság előterjesztette ajánlását, amelyet H/938/2. számon ugyancsak megkaptak.

Elsőként megadom a szót Kovács György úrnak, az Országos Rádió és Televízió Testület elnökének, akinek 20 perces időkeret áll rendelkezésére véleménye kifejtésére.

Forrás: parlament.hu