ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! A napirend előtti felszólalások végéhez értünk.

Salamon László képviselő úr ügyrendben kért szót. Felhívom a figyelmét a képviselő úrnak, amit ön is nagyon jól tud, hogy a Házszabály 52. § (1) bekezdése értelmében a napirendet vagy a tárgyalt napirendi pontot érintően lehet ügyrendben javaslatot tenni. (Dr. Salamon László: Személyes érintettség!) Személyesen önt viszont csak a felszólaló érintheti meg, én sajnos nem érinthetem meg a képviselő urat személyesen. (Derültség.) Tekintettel arra, hogy az 54. § a Házszabályban még azt is kizárja, ha valaki szól, attól is meg kell vonnom a szót, nemhogy szót adhatnék ilyen ügyben. Én feltételezem, hogy ön is mint aki alelnök volt, ezt nagyon jól ismeri.

Tisztelt Képviselőtársaim! A szerdai napon napirend előtti felszólalásra jelentkezett Kökény Mihály, a Magyar Szocialista Párt; Latorcai János, a Kereszténydemokrata Néppárt; Boross Péter, a Magyar Demokrata Fórum; Fodor Gábor, a Szabad Demokraták Szövetsége; Pokorni Zoltán, a Fidesz képviselőcsoportjából.

Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a mezőgazdasági bizottság október 16-án a Herbály Imre és más képviselők által benyújtott T/1002. számú, a Nemzeti Földalapról szóló törvényjavaslatának tárgysorozatba-vételét elutasította.

(14.50)

Tisztelt Országgyűlés! A mai házbizottsági üléseken a frakciók között nem született megállapodás Házszabálytól való eltérések tárgyában, ezért a házbizottság ezekre nem tett javaslatot. A holnapi napon további egyeztetéseket folytatok az öt frakcióvezetővel.

Tisztelt Képviselőtársaim! Soron következik mai ülésünk napirendjének megállapítása. Az ülés napirendjére, a tanácskozás időtartamára és a felszólalási időkeretekre elnöki jogkörben terjesztettem elő javaslatomat. A futárpostával kiküldött napirendi javaslatban előzetes tájékoztatásként szerepelt, hogy a mai napon az Országgyűlés Házszabálytól való eltéréssel megtárgyalja a T/1097. számú törvényjavaslatot. Figyelemmel azonban arra, hogy a házbizottság mai ülésén e kérdésben sem született megállapodás, a napirendet úgy terjesztem elő, hogy a határozathozatalok kezdetén a törvényjavaslat sürgős tárgyalásba vételéről dönt majd az Országgyűlés.

Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja indítványozta, hogy az ülés napirendje összesen hat előterjesztés tárgyalásával egészüljön ki. A T/193. számú törvényjavaslat tárgyalására azonban nem kerülhet sor, mert az Országgyűlés július 10-án elutasította annak részletes vitára bocsátását.

Tisztelt Képviselőtársaim! Most a napirend kiegészítését kezdeményező további indítványokról határozunk. A Fidesz képviselőcsoportja kezdeményezte, hogy az Országgyűlés ezekről szavazógép alkalmazásával döntsön. Kérdezem önöket, kiegészítik-e az ülés napirendjét a nemzeti fejlesztési kabinet és a fejlesztéspolitikáért felelős kormánybiztos országgyűlési ellenőrzését végző bizottság létrehozásáról szóló H/371. számú előterjesztéssel. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 116 igen, 174 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét az egyes közhatalmi feladatokat ellátó, valamint közvagyonnal gazdálkodó tisztségeket betöltő személyek adóbevallásának nyilvánosságáról szóló T/790. számú előterjesztéssel. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 108 igen, 184 nem szavazat ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította az indítványt.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét a központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2006. évi LVII. törvény módosításáról szóló T/297. számú előterjesztéssel. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 111 igen, 186 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elutasította a kiegészítésre vonatkozó indítványt.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét a központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2006. évi LVII. törvény módosításáról szóló T/296. számú törvényjavaslattal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 115 igen, 186 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elutasította a napirend kiegészítésére vonatkozó indítványt.

Kérdezem önöket, kiegészítik-e az ülés napirendjét a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló T/295. számú előterjesztéssel. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 116 igen, 187 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül utasította el a napirend kiegészítésére vonatkozó indítványt.

Tisztelt Képviselőtársaim! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi ajánlásról döntünk. Felhívom figyelmüket, hogy a házbizottság múlt heti ülésén a frakciók megállapodtak abban, hogy a holnapi napon sorra kerülő T/1037. számú gyógyszertörvényhez a módosító javaslatok benyújtására szerdán 16 óráig van lehetőség.

Kérdezem önöket, elfogadják-e a napirendi ajánlásomat. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége támogatja a napirendet.

Tisztelt Képviselőtársaim! 14 óra 55 perc van. Áttérünk az interpellációk, azonnali kérdések és kérdések tárgyalására. Mielőtt ezt megtennénk, átadom az elnöklést Lezsák Sándor alelnök úrnak. Kívánok önöknek nyugodt napokat. Kívánok eredményes és tiszteletteljes vitát mindannyiuknak. Viszontlátásra! (Taps a kormánypárti padsorokban.)

(Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

Forrás: parlament.hu