HERÉNYI KÁROLY (MDF): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Ugyanott folytatjuk, ahol a múlt héten abbahagytuk, pedig közben azért történt egy s más. Az 50. évfordulóról kellett volna megemlékeznünk méltóan, a hősök emlékéhez méltóan, és ezen a vizsgán megbuktunk.

Nem azok buktak meg, akik az utcán rendetlenséget, akik az utcán viszályt szítottak, hanem mi, mert mi voltunk a minta, és mi voltunk a példa. Mert aki a Magyar Országgyűlésben egy évtizeden keresztül mosdatlan szájjal sértegeti a másikat, aki rágalmazza, aki hazugsággal vádolja, aki politikai céljait kérdőjelezi meg, vagy a tisztességét kérdőjelezi meg, annak az lesz a válasza az utcán, hogy követ szednek föl, követ dobálnak, hogy erőszak erőszakot szül. Ezt észre kéne vennünk, és ennek le kéne vonni a következtetéseit és a konzekvenciáit. Nem vontuk le, hiszen ma ugyanúgy folytatjuk, ahogy a múlt hét elején abbahagytuk.

Azt hiszik, hogy ez előzmények nélküli? Hát menjünk csak vissza talán három hetet az időben! Milyen ötlet volt október 6-án, a nemzet gyásznapján a parlamentben bizalmi szavazást kezdeményezni? Aztán délután milyen ötlet volt, a nemzet gyásznapján vekkerekkel vonulni a Parlament elé, és az emlékezés csendjét ezzel megszakítani? Hát ez az az út, ami oda vezet, ami tegnap történt. És én itt az Országgyűlésben nem nagyon hallottam egy olyan hangot sem, amelyik azt mondaná, hogy ez a mi bűnünk, ebben nekünk is megvan a magunk évtizedes felelőssége, mert a dolgok beérnek, és így érnek be.

Aki ott volt az Operaházban, és hallotta az osztrák elnök szavait, akkor az tudja, hogy mi a titok nyitja, az tudja, hogy mit sértettünk meg. Három nagyon fontos mondat hangzott ott el a köztársasági elnök szájából. Az egyik az volt, hogy az elmúlt ötven évben rájöttünk, hogy a parlamentben egymással szemben nem ellenségek, hanem ellenfelek ülnek. Na hát, mi erre még nem jöttünk rá. Itt ellenségek ülnek egymással szemben, és az utcán is ellenségek álltak egymással szemben, a mi példánkra.

A miniszterelnök úr napirend előtti felszólalásában hosszas kérdéssort tett fel, mert a felelősségről beszélni kell, hogy hazafias dolog-e az utcára vinni a politikát, hazafias dolog-e rendezvényeket, október 23-án pártrendezvényeket tartani. De, miniszterelnök úr, akkor folytassuk, hiszen a mostani történéssornak megvan a maga ok-okozati összefüggése. Hazafias dolog-e a miniszterelnöknek hazudnia? (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Ez így van! - Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.) Hazafias dolog-e, ha a miniszterelnök a hazugság beismerése után a felelősség vállalása helyett egy frakció döntésének a terhe mögé bújik, amikor nem vállalja a hazugságának az összes felelősségét?

Én minden erővel védem a miniszterelnöki intézmény tisztségét, a miniszterelnöki intézménybe vetett bizalmat, hiszen ez a dolgom, már csak azért is, mert Antall József volt ennek a Harmadik Köztársaságnak az első, legtisztességesebb miniszterelnöke. De segítsen ebben a miniszterelnök úr is! Az a gyenge bocsánatkérés, amivel elintézte a maga részéről a dolgot, az, láthatja, hogy ide vezetett, tehát az ön felelőssége is tetten érhető a tegnapi történésekben.

De hogy lássunk valami kiutat ebből az egész mostani történetből, és nehogy igaza legyen annak, aki azt mondja, hogy nekünk Mohács kell, hogy nekünk valami irtózatos tragédia kell, hogy végre a felelősségünkre ébredjünk, hadd idézzem az előbb már idézett osztrák köztársasági elnök másik két mondatát, és talán az segíteni fog a helyzet megoldásában. Ez pedig úgy szól, hogy egyetlenegy pártnak sincs a zsebében a bölcsek köve, és ne viselkedjen úgy a parlamentben, mintha minden bölcsesség az ő zsebében lenne, és csak ő hirdethetné az igazságot. És a harmadik, a legfontosabb mondat, hogy nagyon fontos a pártérdek, és ez mind a két oldalnak szól, de a pártérdekek előtt van egy sokkal fontosabb érdek, és ez a nemzeti érdek.

Ezt tessék figyelembe venni, hogy még egyszer az, ami tegnap előfordult az 50. évfordulón, ne fordulhasson elő, ne legyen még egyszer olyan alkalom, hogy méltatlannak bizonyulunk arra, hogy egy ilyen évfordulót méltóan, a hősök emlékéhez méltóan, a forradalom szelleméhez méltóan megünnepeljünk.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu