DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Kökény elnök úr, ezek nem kiragadott részletek, szó szerint ez hangzott el a gyógyszerforgalmazást illető kérdéskör kapcsán. Nincs idő arra, hogy az ember az egész jegyzőkönyvet felolvassa; az augusztus 29-i bizottsági ülés jegyzőkönyve a számítógépen elolvasható. Örülök, hogy a számítógépemen van. Elnök úr, éjjel egy órakor, mielőtt lefeküdtem, megnéztem, de még nem volt a számítógépemen. Lehet, hogy most reggel került rá. Úgy gondolom, inkorrekt eljárás egy törvényjavaslat vitáját így előkészíteni.

Ami pedig az etikusság kérdéskörével kapcsolatban az ön felháborodását kiváltotta, egyszerűen nem értem. Nem értem, hisz a nemzetközi irodalomban is, a magyar irodalomban is a gyógyszerforgalmazás két alapvető típusa az etikus és a merkantil típusú az elfogadott szaknyelv szerint. Lehet, hogy önt bántja az etikus magatartás mint ilyen kérdéskör felvetése. Amikor én erre utaltam, ha utaltam erre, akkor a kettő közötti különbségre próbáltam rámutatni, hogy nem tudjuk támogatni azt a merkantil, vadliberális szemléletet, amit önök nem tudom, miért, megváltoztattak - erre magyarázatot nem kaptunk, bizonyára nem is fogunk kapni, ez a politika sajátossága - néhány hét alatt, alapvetően megváltoztatták az álláspontjukat; alapvetően olyan kollégák, akik tudják jól, hogy nagyon hibás ez a lépés, amit önök itt terveznek pont a betegek érdekében, miniszter úr, mert mi is a betegek érdekében beszélünk, amikor tiltakozunk az ellen, hogy olyan veszélyeknek tegyük ki a betegeket... - majd a következő kétperces hozzászólásomban saját ellentmondásukra fogom felhívni, miniszter úr, a figyelmét.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu