DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Bács-Kiskun m. 2. vk.): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A kikerülő gyógyszerforgalmazásról eddig kerültem, hogy állást foglaljak, mert úgy érzem, hogy a vita nem abba az irányba halad, amiről egyáltalán érdemes lenne vitatkozni.
Foglaljuk össze: ha szabadon lehet kapni bizonyos készítményeket, nem csak gyógyszertárban, ez előnyökkel fog járni, illúziók kötődnek hozzá, és kockázatokat fog tartalmazni, ha ez megtörténik.
Milyen előnnyel járhat? Azzal az előnnyel járhat, hogy olyan helyen, ahol most gyógyszertár nem üzemel, de talán a környéken van egy benzinkút vagy egy drugstore, akkor valaki hozzájuthat egy, a törvény által meghatározott, remélhetőleg nagyon szűk körű gyógyszerhez.
Milyen illúziókkal jár? Például azzal az illúzióval, hogy ezek a helyek képesek lesznek akut betegség esetén gyógyszerrel ellátni azt, akinek erre szüksége van. És miniszter úr, ön is mondott olyan mondatokat, amiből erre lehetne következtetni. Nekem két kisgyerekem van. Aki kisgyereket nevel, minden családnak, falun is meg nem falun is, ott van a hűtőszekrényben az a néhány kúp, ami feltétlenül szükséges, ha a gyerek éjszaka lázas lesz. Tartjuk, minden tisztességgel gondolkodó szülő. Ha orvoshoz kell vinni éjszaka a gyereket, szinte minimális az az esetszám, amikor az orvos nem rendel el olyan gyógyszert, amit viszont már majd nem lehet megkapni a benzinkútnál, a drugstore-ban. Tehát ezzel az illúzióval, hogy ez önmagában a gyógyszerbiztonságot, a gyógyszerellátást javítani fogja, ezzel számoljunk le, ne keltsünk ilyen hamis illúziót.
És a kockázatok viszont nagyon jelentősek. A gyógyszermellékhatások és főleg az, miniszter úr, hogy még csak elképzelni sem tudjuk, hogy milyen fantázianeveken fognak majd gyógyszereket gyártani (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), mint ahogy az Egyesült Államokban van, aminek egyébként tök ugyanaz a hatóanyaga, de a beteg azt hiszi, hogy másfélét szed. Igenis van komoly kockázata. (Az elnök ismét jelzi az idő leteltét.) Szerintem a kockázatok meghaladják a remélt hasznot, ezért mondom azt, hogy ne tegyük.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés