DR. SPIÁK IBOLYA (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Én a gyógyszer-gazdaságossági törvénytervezet azon fejezetéhez szeretnék hozzászólni, amely az orvosokat érinti, hiszen megváltoztatja a gyógyszerfelírás rendjét. Tartalmilag idézek a törvénytervezetből: amennyiben az orvos indokolatlanul és szakmailag megalapozatlanul eltér attól, hogy hatóanyagban ugyanolyan, de olcsóbb készítményt írjon fel a betegnek, a biztosítónak lehetősége lesz szankcionálni az orvost. A tervek szerint a legolcsóbb gyógyszer felírásához számítógépes programok használatát fogják kötelezővé tenni az orvosok számára.

A fentieket magam és orvoskollégáim nevében, betegeink érdekében több pontban sérelmesnek találom az alábbiak szerint. A törvénytervezetnek már az üzenete és a szellemisége is rossz. Ezt előttem már több képviselőtársam is említette, valószínűleg azért, merthogy elsősorban orvosok vagyunk. Egyetemi tanulmányaink során, valamint eddigi orvosi gyakorlatunkban a fő rendezőelv az volt, hogy betegeinknek a legjobb gyógyszert írjuk. Akár hivatkozhatnék itt a hippokratészi eskünkre is, hiszen a miniszter úr ezt már korábban is megtette.

Minden egyes beteg individuum, és minden egyes gyógyszerfelírás komoly szakmai döntés. Az orvos ismeri betegét, elsődleges betegségeit, társbetegségeit, tűrőképességeit, és ezek ismeretében dönt. Ezentúl úgy néz ki, döntéshozatalunk középpontjában majd elsősorban nem szakmai, hanem fiskális szempontoknak kell állniuk, mivel nem a legjobb, hanem a legköltséghatékonyabb, azaz a legolcsóbb gyógyszert kell majd felírni.

(15.40)

Nyilvánvaló, hogy ez nem szolgálhatja a betegek érdekeit. A kötelezően használt szoftverek korlátozni fogják döntési szabadságunkat, de döntéseinkért ezután is mi, orvosok vállaljuk a felelősséget, és nem háríthatjuk majd át a szoftverekre.

Ki és milyen alapon mondja meg, mondhatja meg, hogy ez vagy az a gyógyszer a legköltséghatékonyabb? Hiszen tapasztalatból tudjuk, hogy a legolcsóbb gyógyszer nem mindig a legköltséghatékonyabb. A gyógyszerek ugyanis azonos hatóanyag esetében is eltérnek egymástól. Egy adott betegségre a legjobb gyógyszer egyik jellemzője, hogy kis mennyiségben is hatásos, és kevés mellékhatása van. A legolcsóbb gyógyszer használatakor nagyobb lesz a valószínűsége a mellékhatások előfordulásának, ezért az ugyanazon hatás érdekében csak kis mennyiségben és kombinációban lesz majd adható. Ez megnövelheti a költségeket, ami a gyógyszer költséghatékonyságát máris lerontja.

A krónikus betegeket, mint a cukorbetegeket, a magasvérnyomás- betegségben vagy szív- és érrendszeri betegségben szenvedőket évek hosszú sora alatt sikerült bizonyos gyógyszerekkel állapotukban stabilizálni és panaszmentessé tenni. Ezen betegek száma másfél-kétmillió is lehet hazánkban. Átállításuk olcsóbb gyógyszerekre nagy kockázatot jelent az egyenértékűnek minősített gyógyszerek esetében is. Ezen betegségcsoportokban a legkisebb változtatás is azzal járhat, hogy a betegek vérnyomása hirtelen magas lesz, a cukorbetegek anyagcseréje felborul, a szívbetegeket pedig mellkasi fájdalmak miatt visszük majd kórházba. És tudvalévő, hogy a kórházi kezelés a legköltségesebb ellátási forma. Arról már nem is beszélek, hogy ezek a betegek ragaszkodnak jól bevált gyógyszereikhez, és bizalmatlanul fogadnak minden változtatást, anyagi, gazdasági vonatkozásai is beláthatatlanok.

A törvényalkotót a törvényjavaslat megalkotásában az vezérelte, hogy a gyógyszerkassza kereteit évek óta jelentősen túllépjük, és hogy a magyar emberek több gyógyszert fogyasztanak más országbeli társaiknál. Sajnos, tudomásul kell vennünk, hogy ez egy beteg ország. Járványügyi adataink, megbetegedési, halálozási mutatóink tekintetében a világelsők között vagyunk. A gyógyszerráfordítást illetően pedig nemzetközi összehasonlításokból kiderül, hogy más országokban arányaiban többet fordítanak gyógyszertámogatásra. Nálunk tehát nem a gyógyszerráfordítás a sok, hanem az egészségügyi ráfordítás kevés, és ennek ellenére folyamatos a forráskivonás az egészségügyből.

Talán meglepő, de én mégis azt mondom, hogy nem túl sok, hanem túl kevés gyógyszert írunk. Naponta találok saját, jól ismert praxisomban olyan betegeket, akiknek gyógyszert kellene szedniük, de minden rábeszélésem és igyekezetem ellenére nem szedik. A gyógyszerkassza kiadásai életévekben mutatkoznak meg, és ezt nehéz előre kiszámítani. Európai példák mutatják, hogy a magas vérzsír és a magas vérnyomás elleni szerek használatának eredménye körülbelül tíz év múlva lesz mérhető az infarktus, az agyvérzés megbetegedésének csökkenésében, az életkor emelkedésében. A gyógyszerkasszát pedig folyamatosan és évek óta alultervezik. Ezt bizonyítja a legutóbbi állami számvevőszéki jelentés is.

A konvergenciaprogram kényszerpályára térítette a költségvetést és az államháztartást, de ennek okozói nem mi, orvosok és betegek vagyunk, hanem önök, tisztelt kormány. A törvénytervezet szankciókkal fenyeget bennünket.

Tisztelt Miniszter Úr! A törvénytervezet megalkotásakor gondoltak-e önök arra, hogy a törvény végrehajtásakor nap mint nap mi, orvosok találkozunk a betegekkel, és mi kényszerülünk folyamatos magyarázkodásra arról, hogy a betegeknek eddig ingyenes gyógyszereikért miért kell fizetniük, vagy az eddig jól bevált gyógyszereiket költséghatékonyság címén miért kell lecserélni. Természetesen mi tudjuk, hogy ami orvosilag kívánatos, az gazdaságilag nem mindig lehetséges. De a betegeket mindez nem nyugtatja meg, és az ellenérzéseket, a véleményeket nekünk, orvosoknak kell közvetlenül elszenvednünk. Mindez rontja az orvos-beteg viszonyt, és szembeállít bennünket betegeinkkel. Ez nekünk, ártatlan orvosoknak már éppen elég büntetés, és nincs szükség további szankciókra.

A szankciók helyett az is lehet a megoldás, hogy én és kollégáim betegeinket közvetlenül a miniszter úrhoz vagy az államtitkár asszonyhoz irányítjuk, hogy önök magyarázzák meg nekik az intézkedések szükségességét.

Egy reformnak akkor van értelme, ha szebbet és jobbat hoz. Erről a törvénytervezetről ez nem mondható el, mert a benyújtott törvényjavaslat nem szolgálja a betegek érdekeit, nem növeli a betegellátás színvonalát, korlátozza az orvosok gyógyító szabadságát, és növeli a betegek fizikai és lelki terheit. Ilyen áron hoz esetleg némi költségmegtakarítást.

Köszönöm figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu