DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A Szabad Demokraták Szövetsége a javaslatot támogatja, annak minden elemével egyetért, ahogyan egyetértettünk a korábban benyújtott törvényjavaslat rendelkezéseivel is.
Egyértelműen a javaslat erényének tartjuk, hogy egy jóval egységesebb és világosabb szabályozást ültet a magyar jogba a mentelmi jogra vonatkozóan, hiszen ha a törvényjavaslatot az Országgyűlés elfogadja, akkor a mentelmi jog csak az alkotmányban nevesített tisztségviselőkre vonatkozna, és nem illetné meg az ügyészségi titkárt, a fogalmazót, a nyomozót és másokat, akikre vonatkozóan ma a jogrendünkben különböző helyeken eltérő megfogalmazással nem túl egységes szabályozás található, s így természetes, hogy a gyakorlat sem lehetett ezzel kapcsolatban egységes.
Egyetértünk azzal is, hogy a mostani javaslat a korábbi javaslat néhány apróbb hibáját javítja, hiszen a hatályba léptető rendelkezésekre vonatkozóan is most világosabbak a szabályok.
Valódi vita alapvetően az országgyűlési képviselőknek mind a szabálysértési eljárásra, mind pedig a büntetőeljárásra vonatkozó szabályozásával kapcsolatban merült fel. Úgy gondolom, teljes mértékben tarthatatlan az, hogy országgyűlési képviselők kivonhassák magukat a különböző szabálysértési vagy más eljárások hatálya alól. Jól emlékszem, hogy amikor 1990-ben az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény vitáját lefolytattuk ebben a Házban, akkor teljesen egyértelmű és világos volt a szándék, hogy csak kimondottan az Országgyűlés tekintélyének és munkájának a védelme érdekében éljünk azzal a lehetőséggel, hogy egyes országgyűlési képviselők mentelmi jogát fenntartsuk.
Tarthatatlan az a gyakorlat, amilyen módon ma sorra nem ad ki az Országgyűlés országgyűlési képviselőket olyan esetekben, amikor az teljes mértékben indokolt és indokolható lenne. Ezért támogatjuk azt, hogy az Országgyűlés a későbbiekben vizsgálja felül a mentelmi jogra vonatkozó gyakorlatát és a lehetséges törvénymódosításokat is.
A javaslatban foglaltakkal egyébként egyetértünk, és azt minden tekintetben támogatni fogjuk.
Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés