DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Felszólalásomban ismét a törvénytervezet szellemiségét kifogásolom, és kérem, hogy az orvosi gondolkodást szíveskedjék itt is érvényesíteni.
A 70. § 3-as pontjának a szellemisége a jellemző példa erre, amit a vita elejétől kezdve kifogásolok, a következőképpen szól: amennyiben a hatósági ellenőrzés során megállapítja, hogy a gyógyszer-kiskereskedelmi tevékenységet folytató a jogszabályokban meghatározott feltételeknek nem tesz eleget, illetve kötelezettségét szegi, határozottan elrendelheti, hogy megszüntessék, megtilthatja, kezdeményezheti az emberi életet, egészséget, testi épséget veszélyeztető gyógyszer vagy annak gyártási tétele forgalomból történő kivonását.
(20.10)
Szerintem valami vagy szabálytalan, káros a betegre, és akkor azonnal megszüntetendő, vagy nem. Mérlegelésre, feltételes módra nincs lehetőség.
Az indításnál a 65. § b) pontja az öndiagnózisról beszél. Ez mit jelent? Folyton - és sajnos joggal - a népesség siralmas egészségkultúrájáról beszélünk, és közben az öndiagnózis lehetőségét említjük a gyógyszerelés egy részében. Tesszük ezt ott, ahol a közúti balesetek sérültjeinél a beavatkozások száma tizede a korábbi európai uniós országokéhoz képest, ott, ahol annyi fogkrém fogy, amennyi fogy. Jó lenne az elsősegélynyújtás oktatására, fejlesztésére, az egészségtan tantárgy oktatásának kötelező bevezetését hangoztatni.
A 66. § szerint az engedélyt az üzlet működési engedélyének helye szerinti hatóság adja ki. Miért nem az ÁNTSZ? Az 1035. számú törvénytervezetre gondolok, s furcsa dolgok jutnak eszembe.
A 2/C. § említ egy felelős személyt. Ki ő, mit csinál, ki fizeti, milyen szervezet tagja, kinek számol el, s a többi, s a többi?
A következőkben a tájékoztatás kötelezettségéről van szó. Ez nyilván az infrastruktúra fejlesztését követeli, ami mindenképpen jó dolog. A vásárló persze valamilyen mértékben megfizeti ennek az árát is. Félek, hogy a patikán kívüli gyógyszerárusítással kinyit a kormány egy olyan kaput a gyógyszer-értékesítésben, ami egy szűk réteg hasznát növeli ugyan, néhány fogyasztó kényelmét szolgálja ugyan, de az egészségkárosodást fokozza, a nemzet túlélési esélyeit rontja.
Továbbra sem tudok mást mondani, mint amit már korábban is mondtam: cipőt a cipőboltból, gyógyszert a gyógyszertárból.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés