DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Tisztelt Képviselő Asszony! Nincs bennem semmi idegesség. Egész egyszerűen csak arra kérem, hogy ebből a fajta felsőbbségből, ebből a felsőrendűségből egy kicsit engedjen. Miért gondolja, hogy az ön érvelése pusztán azért, mert ön igaznak gondolja, rendelkezik az erkölcsösség minden ismérvével is? Én tehát összesen azt gondolom, hogy ez természetesen távol áll az egészségügyi szaktörvényektől, de nagyon fontos mozzanata az ön érvelésének, amit minden alkalommal kifogásolni fogok, mert nem gondolom, hogy az ön megélt igazsága egyben az erkölcsösség minden jegyével is rendelkezik. Főleg azért, mert azt a hitet kelti a nézőben, hallgatóban, mintha az önétől eltérő vélemény híján lenne ezeknek.

Ön azt mondja, hogy keresztény, és akkor én azt gondolom, nem képzeli-e, képviselő asszony, nem gondolja-e, hogy ez egy igazi gőgösség, hogy csak ön rendelkezik ezekkel a jegyekkel. Nincs harag bennem, csak azt szeretném önnek elmondani, hogy attól, hogy ön az ön igazságát képviseli, a más igazsága vagy véleménye nem azonos az erkölcstelenséggel. Minden alkalommal, újra és újra föl fogok szólalni, hogy ez ne így legyen, és ne kapjon ebben a Házban ellensúly nélkül szót egy ilyen felszólalás.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu