SOLTÉSZ MIKLÓS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Valóban, Molnár Lajos miniszter úr gondolata kivágta a biztosítékot; nem is véletlen, hisz ha ön bent lett volna a vezérszónoki felszólalások alatt, és egy ilyen jelentős törvénynél, amit most tárgyalt és tárgyal a Ház, komolyan venné az ellenzéki felszólalókat, akkor nem az államtitkár asszonyt küldte volna be, hanem itt végigülte volna az eddigi vitát.

Éppen ezért minket ne etessen olyannal, hogy a javaslatainkat majd meghallgatja, és utána be is építi a törvénybe, és a módosítókat elfogadja. Erre nem volt példa az elmúlt négy évben, és nem volt példa az elmúlt fél évben sem! Nem hiszünk önöknek, mint ahogy egyébként az emberek sem hisznek önöknek, hisz fél órával ezelőtt államtitkár asszony, illetve Hajdu képviselő úr azt mondta, hogy katasztrofális helyzetben van a magyar költségvetés, ezen belül az egészségügy költségvetése. Most pedig ön azt mondja, hogy nem költségvetési célokat szolgál a vizitdíj, a kórházi díj és egyebek bevezetése.

Tisztelt Miniszter Úr! Ez nem reform, ez pénzbehajtás, amit önök művelnek, és önök nem csinálnak mást, mint meghazudtolják a négy évvel ezelőtti szlogenjüket, amikor is azt mondták, hogy az SZDSZ rendbe teszi az egészségügyet. Most pont a fordítottját teszik. Addig sem csináltak - négy évig - semmit, de most a fordítottját teszik: az SZDSZ tönkreteszi az egészségügyet. Ön ehhez adja a nevét, ehhez adja mindenét.

Köszönöm figyelmüket.

Forrás: parlament.hu