DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselő Úr! Ha ön úgy értelmezi az én pontos megfogalmazásomat, hogy ez az ön helyreutasítása lett volna, akkor azt csak sajnálni tudom. Szerintem nagyon fontos, hogy ne arról beszéljünk, hogy egy más ügyben meg nem hozott bírósági ítéletre hivatkozzon valaki, hanem arról beszéljünk, amiről a bíróság döntése szólt. Arról szólt a bíróság döntése, amit én mondtam az iménti egy vagy két percben, ezért azt gondolom, ezt helyre kellett tenni mindenképpen, mert ön másról beszélt.

A most feltett kérdésére pedig az a reagálásom, hogy a Magyar Posta ilyen típusú szolgáltatást mintegy 300 ezer lakosra nyújt, ebből a körből panasz a postához nem érkezett. A posta ezen ügyfélkörnek pontosan teljesíti a szolgáltatásokat, ezért azt gondolom, hogy a kérdés kapcsán nincs mit újraértékelni. A kérdés kapcsán az a felelőssége van a postának, a magyar állam egy vállalatának, hogy ezt a szolgáltatást nyújtsa a továbbiakban is, és készüljön fel a Magyar Posta a 2009 után várható liberalizált piacra Magyarországon.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu