HARRACH PÉTER (KDNP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Az utóbbi időben sok szó esik a politikai oldalak együttműködésének szükségességéről. Próbáljunk meg ezzel kapcsolatban néhány kérdést tisztázni!

A politikus, különösen a választott képviselő kutya kötelessége mindent megtenni a nemzet érdekében, együttműködni mindenkivel, akivel egyáltalán lehet. A válsághelyzet, amiben ma az ország van, megköveteli az együttműködést. Azt sugallni viszont, hogy az ország azért van ilyen helyzetben, mert a pártok nem működnek együtt, egyértelműen hazugság. Az ország azért van ilyen helyzetben, mert Gyurcsány Ferenc nem tud kormányozni. Ezt a tényt a közvélemény előtt a politikai elit egészének lejáratásával elfedni felelőtlenség. Ma hallottunk egy mondatot az egyik szocialista képviselőtársamtól, ami szó szerint így hangzott: "Nem kell hinni a politikusoknak." Erről beszélek.

De ha már így alakult, mi a megoldás? Alkalmas kormányzat, együttműködésre kész kormánypártok. Miért mondom ezt? Mivel az ügyek intézésében a magyar alkotmányos berendezkedés miatt a kormánynak és a kormányoldalnak szinte kizárólagos lehetősége és ezért felelőssége van. Talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy az ügyek 95 százalékában így van. Ezért a kezdeményezés az együttműködésre a kormányzat feladata. Az együttműködési szándékot azonban nem a szavak, hanem a magatartás tükrözi.

A kormánypártok az október 6-ai bizalmi szavazással nemet mondtak az elemi közösségvállalásra, elutasították a szakértői kormányra tett javaslatot, amelynek összeállításában természetesen szabad kezet kaptak volna. Ehelyett megtartották a kormányzásra alkalmatlan és együttműködésre képtelen miniszterelnököt. Legnemesebb politikai hagyományainkkal ellenkezik az a politikai magatartás, amely megbízható pártkatonákat küld a fejlesztésekről, támogatásokról döntő testületekbe.

Az együttműködő kormányzati magatartás megköveteli a párbeszédet a társadalom különböző csoportjaival. Ez vagy teljesen elmarad, vagy megalázóan formális. Gondoljunk arra, hogy az ellenzéki irányítás alatt álló önkormányzatokban egészen normális együttműködés van a politikai erők között. (Derültség a kormánypárti oldalon.) Egyetlen város volt, ahol az '56-os megemlékezések nem a politikai pártok közös fellépésével történtek: ez Budapest volt. Tessék végiggondolni, mi volt a vidéki városokban! (Kuncze Gábor: Ki ünnepelt külön? Nem hallom!) Kuncze Gábor beleszólt a beszédembe - szívesen válaszolok önnek. Önök azzal vádolják az ellenzéket, hogy nem áll szóba Gyurcsány Ferenccel. (Közbeszólás a kormánypárti oldalról: Nem vádoljuk!) Nem ez a probléma. (Moraj a kormánypárti oldalon. - Az elnök csenget.) Gyurcsány Ferenc maga tette magát politikailag és erkölcsileg együttműködésre alkalmatlanná. (Közbeszólás az ellenzéki oldalról: Így van!) Természetesen alkati probléma is van nála, de ez legyen az ő gondja. (Derültség a KDNP és a Fidesz padsoraiban. - Moraj a kormánypárti oldalon.)

Tisztelt képviselőtársaim... (Nagy zaj.)

Forrás: parlament.hu