DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Továbbra sem vagyunk hívei a patikán kívüli gyógyszerárusításnak. Továbbra is azt tartjuk, hogy cipőt a cipőboltból, gyógyszert pedig a gyógyszertárból.
Az is lépten-nyomon eszünkbe jut, amit a törvénytervezet általános indoklásában írtak: a gyógyszermellékhatások okozta ártalmak, kórházi kezelések száma is növekedett a patikán kívüli gyógyszerárusítással. Ezzel a saját szövegből vett medicinális idézettel sem tudtam meggyőzni, tisztelt miniszter úr.
Akkor talán a tiszta versenyfeltételek biztosítása. Minden cipőáruda köteles visszavenni, kicserélni a terméket, ha baj van. A gyógyszertárak ma kötelesek visszavenni a lejárt gyógyszereket. Kötelesek kiírni a legközelebbi ügyeletes patikának a nevét. A mai szabályozás szerint pedig a gyógyszert gyógyszerész adhatja a vásárlóknak.
Tisztelt Miniszter Úr! Eddig a törvénytervezetből idézett orvosi érvek nem hatottak. Reméljük, a piac elsőbbrendűségét hirdetőknek legalább az egyenlő versenyfeltételek biztosítása már sérthetetlen.
Tisztelt Miniszter Úr! Ugye egyenlő feltételeket biztosítunk a piacon, tehát a gyógyszertáron kívül patikaszert értékesítőnek is vissza kell venni a lejárt gyógyszereket?
(15.40)
Ugye, a gyógyszerek árusítását is gyógyszerész végezheti. Ugye, itt is kiírandó a legközelebbi ügyeletes gyógyszertár elérhetősége? (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)
Várom megtisztelő válaszát. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés