LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Balogh József képviselőtársam hozzászólása indított arra, hogy egypár gondolatban kifejtsem a véleményemet.
Ő azt mondta, hogy túl sok szinten folyik a pénzosztás ebben az országban, és azonnal az önkormányzatiság legalacsonyabb fokát, pontosan a helyi önkormányzatok jogosultságát kívánta megvonni azzal, hogy azt mondta, hogy elsősorban kistérségi szintre kellene helyezni a pénzosztásokat.
Azt hiszem, ez önmagában egy törvényellenes lépés, de ebben a gondolatmenetben azért egy nagyon jelentős centralizációs törekvés is megfigyelhető. Azt gondolom, hogy a megszorítások, az elvonások önmagukban eleve egy centralizációs törekvést fejeznek ki és centralizációs hatásúak.
Az elvonások miatt azt látjuk, hogy nagyon jelentős kapacitáscsökkenés fog bekövetkezni a kis- és középvállalkozók szintjén, ahelyett, hogy pontosan az európai uniós fejlesztésekre felkészülve, egy jelentős kapacitásbővítést hajtanánk végre. Éppen ezért azt gondoljuk, a legfontosabb lépés talán az volna, hogy nem délibábokat kellene kergetni az európai uniós fejlesztési forrásokhoz való hozzájutás tekintetében, ami az egyes emberek számára alig-alig fog jelenteni valamit, hanem - pontosan a centralizációs törekvések miatt - úgy tűnik, ez pontosan egy igen szűk réteg pénzhez jutását fogja segíteni.
A javaslatunk az, hogy ebben a költségvetésben sokkal hatékonyabban kellene hogy szerepeljen éppen a kapacitásbővítés, a kis- és középvállalkozások segítése, és a centralizációs törekvésekkel szemben egy nagyon erőteljes decentralizálás és ez a kapacitásbővítés kellene hogy szerepeljen.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés