TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Valamennyi képviselőtársamnak, ellenzéki képviselőtársamnak a figyelmét szeretném fölhívni arra, hogy talán változtatni kellene önöknek is azon a politizáláson, hogy a költségvetési vitában állandóan a kiadások növelését és a bevételek csökkentését szorgalmazzák, és ugyanakkor kiállnak a Kossuth térre, és elmondják, hogy milyen mértékben eladósította ez a kormány az országot. (Domokos László: Ez így van.) Az önök aktív közreműködésével, mert ezt tették négy évig, hogy belehajszoltak bennünket abba (Derültség.), hogy olyan kiadásokat támogassunk, amelyeknek nem volt meg a fedezete.

Megnyugtatom önöket, hogy most nem fog ez bekövetkezni, olyan költségvetés lesz, amelyben a bevételek és a kiadások összhangban vannak.

Egy gondolat erejéig még Révész képviselő úrnak a garanciális törvényére: én ezt nagyon pontosan megnéztem, kicsit igazságtalan volt Arató képviselő úr, amikor arra hivatkozott, hogy a Fidesz hatályon kívül helyezte. Bevallom önöknek, hogy amióta '94 óta benne van a törvényben ez a garanciális elem, egyetlenegy évben érvényesült.

Nem találják ki, hogy melyik évben, 2003-ban, amikor az 50 százalékos béremelés miatt úgy kellett a normatívákat megállapítani, hogy automatikusan teljesült. Ez volt az egyetlen év, amikor nem lett a hatálya visszavonva. Önök is visszavonták, mi is visszavontuk, módosítottuk, hogy hozzáilleszkedjen a törvényhez, éppen ezért azt gondolom, amit Arató úr mondott, hogy ez volt a becsületes eljárás, hagyjuk ki, ha nem lehet betartani.

A képviselő asszony megjegyzésére pedig csak annyit szeretnék mondani, ha lesz egy kis ideje, olvassa végig az őszödi beszédet, és hogyha meg tetszik érteni, akkor nem fog ilyeneket mondani, mint amit mondott.

Köszönöm szépen. (Dr. Lanczendorfer Erzsébet: Végigolvastam.)

Forrás: parlament.hu