CSIZMÁR GÁBOR szociális és munkaügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Néhány adattal szeretném önt megismertetni, hátha esetleg árnyaltabban látja a női foglalkoztatás ügyét.

A napokban jelent meg az Emploiment in Europe 2006, melynek az adatai szerint 1997 és 2005 között az Európai Unió 25 országában együtt a nők foglalkoztatási rátája 5,2 százalékponttal nőtt, míg Magyarországon 5,6 százalékponttal javult. Ezzel együtt a hazai foglalkoztatási szint a nők körében még mindig 5,3 százalékkal kisebb, mint az Unió átlaga. Lényeges körülmény ugyanakkor, hogy a nők teljes munkaidőre átszámított foglalkoztatási rátája Magyarországon magasabb, mint az Európai Unió 25 tagországának átlaga, 49,9 százalék az Unió 47,6 százalékával szemben.

(15.40)

Gondolom, hogy nem kell visszarontanunk ezt a mutatót, mert ennél jobban állunk. Ez azt jelenti, hogy Magyarországon nemzetközi összehasonlításban alacsonyabb ugyan a nők foglalkoztatási szintje, azonban a ledolgozott munkaórák száma átlag feletti.

Magyarországon ma még kevésbé elterjedt a nők részmunkaidőben történő foglalkoztatása, ez természetesen összefügg a magyar bérszínvonallal is. A nők munkanélkülisége Magyarországon kedvezőbb az uniós átlagnál; a 2005. évi adatok szerint az Európai Unió 25 tagországa átlagában a nők munkanélküliségi rátája 9,8 százalékos, Magyarországon ezzel szemben majdnem 2,5 százalékkal kisebb, 7,4 százalékot tett ki.

A következő egy percben majd a tett intézkedésekről szólok, ha lesz rá módom. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu