DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Tisztelt Ház! Nekem egyre jobban tetszik az, hogy Wiener képviselő úr mindig elmondja itt a Parlament falai között azokat a kormányzati szándékokat, feltárja, amelyeket egyébként maga az előterjesztő az expozéban például nem mondott el. Nekem ez nagyon tetszik, hogy a képviselő úr elmondja, hogy egy nagyszabású államigazgatási reformot készít elő ez a törvényjavaslat.

Most csak az jutott eszünkbe, és ezt kifogásolta egyébként Hock képviselőtársam is, hogy ez a bizonyos nagyszabású államigazgatási reform, ha jól értjük, ez után a törvény után már egy egyszerű kormányrendeleti vagy több kormányrendeleti szinten fog megvalósulni. Tehát kedves Wiener képviselőtársam, egy ilyen horderejű kérdésről, mint az államigazgatási reform, mi itt, a parlamentben nem fogunk vitatkozni, legfeljebb napirend előtti felszólalásokban fejthetjük ki a véleményünket, egy-két interpellációban kérdezhetünk rá, de valójában nekünk, parlamenti képviselőknek sem beleszólásunk, de még csak véleménynyilvánítási lehetőségünk sem lesz az államigazgatási reformról. Majd a kormány különböző jogalkotási, kodifikációs műhelyekben felállítja, létrehozza ezeket a kormányhivatalokat, ezeket az államigazgatási szerveket, megalkotja a kormányrendeleteket; bocsánat a kifejezésért, utána meg mindannyian nézünk, mint a moziban, hogy mi fog történni. (Taps az ellenzéki pártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu