ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző asszony. Tisztelt Országgyűlés! Felhívom figyelmüket, hogy a támogatott javaslatok elfogadása kizárja az ajánlás 1. pontját. Most a támogatott módosító javaslatokról fogunk dönteni. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e ezeket. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 195 igen szavazattal, 141 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Most a további, még szavazható indítványokról fogunk határozni.
Az ajánlás 2. pontjában Salamon László a 4. §-ban a törvény 15. § (8) bekezdésében az eljárási költségek megelőlegezésének szabályát módosítja. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 151 igen szavazattal, 199 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az ajánlás 3. pontjában Herényi Károly, valamint Salamon László a 7. § (1) bekezdésében a törvény 17. § (1) bekezdése új mondatának elhagyását javasolják. Ez kizárja a méltányossági kérelem benyújtását. A bizottságok ezt nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 159 igen szavazattal, 196 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az ajánlás 4. pontjában Salamon László a 8. § elhagyására tesz javaslatot. A javaslat összefügg a 6. ponttal, így ezekről együtt döntünk. A javaslatsor elfogadása kizárja a kiegészítő ajánlás 2. pontját. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 129 igen szavazattal, 224 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Most a kiegészítő ajánlás 2. pontjáról szavazunk Avarkeszi Dezső indítványa alapján. Az alkotmányügyi bizottság támogatja, az emberi jogi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 11 igen szavazattal, 290 nem ellenében, 55 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az ajánlás 7. pontjában Herényi Károly, a kiegészítő ajánlás 5. pontjában pedig Pettkó András a 11. § (1) bekezdésében a törvény 63. § (4) bekezdésének módosítását kezdeményezik alternatív tartalommal. Először az ajánlás 7. pontjáról döntünk. Az emberi jogi bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 21 igen szavazattal, 331 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Most a kiegészítő ajánlás 5. pontjáról döntünk Pettkó András javaslata szerint. Az emberi jogi bizottság támogatja, az alkotmányügyi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 17 igen szavazattal, 335 nem ellenében, 6 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A kiegészítő ajánlás 6. pontjában Pettkó András a 11. § (2) bekezdésében a törvény 63. § (5) bekezdésének módosításával határidőhöz kötve kötelezővé teszi a helyi esélyegyenlőségi program elfogadását. A javaslat magában foglalja az ajánlás 8. pontját. Az emberi jogi bizottság támogatja, az alkotmányügyi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
(18.20)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 20 igen szavazattal, 335 nem ellenében, 4 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Most az ajánlás 8. pontjáról szavazunk Tatai-Tóth András, Szabóné Müller Timea, továbbá Herényi Károly javaslata szerint. Az emberi jogi bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 20 igen, 323 nem és 5 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A kiegészítő ajánlás 7. pontjában Szabóné Müller Timea a 12. § (1) bekezdés módosításával és új bekezdéssel történő kiegészítésével azt kezdeményezi, hogy a helyi esélyegyenlőségi program megalkotására vonatkozó rendelkezés csak 2008-ban lépjen hatályba. Az emberi jogi bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 10 igen, 341 nem és 3 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A kiegészítő ajánlás 8. pontjában Salamon László a 12. § (2) bekezdés h) pontjának elhagyását kezdeményezi. A javaslat elfogadása kizárja az ajánlás 10. pontját. A bizottságok ezt nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 79 igen, 273 nem és 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az ajánlás 10. pontjában Simon Gábor a 12. § (2) bekezdés h) pontjában a hatályba léptetéssel egyidejűleg a normaszöveg-változást módosítja. A foglalkoztatási bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 12 igen, 324 nem és 20 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az ajánlás 12. pontjában Salamon László a 12. § (2) bekezdés i) és j) pontjának elhagyását kezdeményezi. Ezek a törvény 19. § (2) bekezdésében és 20. § (1) bekezdésében szövegmódosítást tartalmaznak. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 151 igen, 203 nem és 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatalunk végére értünk. Megkérdezem, van-e valakinek tudomása olyan módosító javaslatról, amelyekről kellett volna, de nem szavaztunk. Kérem, jelezze! (Senki sem jelentkezik.) Úgy látom, hogy nincs jelentkező.
Tisztelt Országgyűlés! A zárószavazásra a következő ülésünkön kerül majd sor.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997. évi LVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz érkezett módosító javaslatokról szóló határozathozatal. Az előterjesztést T/1139. számon, a bizottságok ajánlását pedig T/1139/13. számon kapták kézhez. Emlékeztetem képviselőtársaimat, hogy az előterjesztői zárszó már elhangzott.
Tájékoztatom önöket, hogy az ajánlás 5. és 6. pontjaiban szereplő indítványok nem kapták meg a szükséges bizottsági támogatást, így ezekről nem döntünk.
Bejelentem, hogy az előterjesztő az ajánlás 7. és 8. pontjaiban szereplő javaslatokat támogatja. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e ezeket. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 349 igen, 4 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Most a további, még szavazható indítványokról határozunk.
Az ajánlás 1. pontjában Gógl Árpád a 2. §-t új bekezdéssel egészíti ki, amelyben a törvény 2. §-ában a dohányáru eladási helyének fogalmát terjeszti elő. Az ajánlás 2. pontjában Magyar Bálint és Béki Gabriella ugyanezt kezdeményezik, de a módosító javaslat felvezető szövegében eltér az ajánlás 1. pontjától. A két javaslat tehát alternatíva.
Először az ajánlás 1. pontjáról határozunk. Az egészségügyi bizottság támogatja, a gazdasági bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 172 igen, 179 nem és 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Most az ajánlás 2. pontjáról döntünk Magyar Bálint és Béki Gabriella javaslata szerint. Az egészségügyi bizottság támogatja, a gazdasági bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 175 igen, 175 nem és 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az ajánlás 4. pontjában Magyar Bálint és Béki Gabriella a 3. § kiegészítését javasolják a törvény 13. §-ának módosításával és kiegészítésével. Az ajánlás 3. pontjában Gógl Árpád ezzel alternatív javaslatot nyújtott be.
Először az ajánlás 4. pontjáról szavazunk. Az egészségügyi bizottság támogatja, a gazdasági bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 23 igen, 326 nem és 4 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Most az ajánlás 3. pontját teszem fel szavazásra Gógl Árpád indítványa szerint. Az egészségügyi bizottság támogatja, a gazdasági bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 163 igen, 184 nem és 5 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatalunk végére értünk. Kérdezem, van-e valakinek tudomása olyan módosító javaslatról, amelyről kellett volna, de nem szavaztunk. Kérem, gombnyomással jelezze! (Senki sem jelentkezik.) Nincs ilyen.
Tisztelt Országgyűlés! A zárószavazásra a következő ülésünkön kerül majd sor.
Tisztelt Országgyűlés! Most soron következik a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz érkezett módosító javaslatokról történő határozathozatal. Az előterjesztést T/1140. számon, a bizottságok ajánlását pedig T/1140/17. és 25. számon kapták kézhez. Emlékeztetem képviselőtársaimat, hogy az előterjesztői zárszó már elhangzott.
Mielőtt megkezdenénk a határozathozatalt, engedjék meg, hogy tisztelettel köszöntsem a Nyugdíj-biztosítási Ellenőrző Testület elnök asszonyát és munkatársait, akik a helyszínen kísérik figyelemmel a szavazási eljárást. (Szórványos taps a Fidesz soraiból.)
Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy az előterjesztő a kiegészítő ajánlás 2. és 7. pontjaiban szereplő javaslatokat támogatja, de ezekről az SZDSZ képviselőcsoportja külön szavazást kért. Először tehát a támogatott javaslatokról és azok alternatíváiról döntünk. A kiegészítő ajánlás 2. és 3., valamint az ajánlás 5. pontjában szereplő javaslatok alternatívát tartalmaznak a 4. §-ban a törvény 18. §-ának új bekezdéssel történő kiegészítésére. A kiegészítő ajánlás 3. pontjában Farkas Imre és Vidorné Szabó Györgyi, továbbá az ajánlás 5. pontjában Vidorné Szabó Györgyi és mások azt javasolják, hogy előrehozott nyugdíj esetén a nyugdíjcsökkentés ne vonatkozzon arra, aki 40 év szolgálati időt szerzett, a kiegészítő ajánlás 2. pontjában pedig azt kezdeményezik, hogy a 40 év szolgálati időt szerzett nyugdíjasnál a csökkentés mértéke az előírtnak csak fele legyen.
Először a kiegészítő ajánlás 3. pontjáról szavazunk. A költségvetési bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 31 igen, 318 nem és 5 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Most az ajánlás 5. pontjáról szavazunk Vidorné Szabó Györgyi és mások javaslata szerint. Az ifjúsági és a foglalkoztatási bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 12 igen, 339 nem és 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.
(18.30)
Most a kiegészítő ajánlás 2. pontjáról döntünk, Vidorné Szabó Györgyi és mások javaslata szerint. A költségvetési bizottság és az előterjesztő támogatja, de az SZDSZ kérésére külön döntünk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 193 igen szavazattal, 162 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
Az ajánlás 8., 9., 10. és 11., valamint a kiegészítő ajánlás 7. pontjában szereplő indítványok alternatívát tartalmaznak a 10. §-ban a törvény 83/B. §-ának módosítására. Az alternatívák szüneteltetés okát képező különböző jövedelemhatárokra tesznek javaslatot.
Először a kiegészítő ajánlás 7. pontjáról szavazunk, Farkas Imre és Vidorné Szabó Györgyi javaslata szerint. A költségvetési bizottság és az előterjesztő támogatja, de az SZDSZ kérésére külön döntünk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 189 igen szavazattal, 151 nem ellenében, 15 tartózkodás mellett elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Most a további, még szavazható indítványokról döntünk.
Az ajánlás 1. pontjában Iván László és mások az 1. §-ban a törvény 9. § b) pontjának módosításával az előrehozott öregségi nyugdíj igénybevétele egyik kötelező feltételének elhagyását javasolják. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 144 igen szavazattal, 197 nem ellenében, 12 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az ajánlás 2. pontjában Iván László és mások a 3. §-ban a törvény 13. §-át új bekezdéssel egészítik ki. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 163 igen szavazattal, 194 nem ellenében nem fogadta el.
Az ajánlás 3. pontjában Béki Gabriella és mások a 4. §-ban a törvény 18. §-ának módosítását kezdeményezik. A javaslat elfogadása kizárja a kiegészítő ajánlás 1., valamint az ajánlás 4. pontjában szereplő, de egymás mellett elfogadható javaslatokat. Az ifjúsági bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 177 igen szavazattal, 176 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Most a kiegészítő ajánlás 1. pontjáról szavazunk, Béki Gabriella javaslata szerint. A költségvetési bizottság nem támogatja. (Nagy zaj. - Csenget. - Dr. Pálinkás József jelzi, hogy nem működött a gépe.) Mindjárt megnézzük. (Dr. Veres János: Az elnök már kimondta az eredményt. Már nem lehet mit csinálni. Addig kellett volna jelezni.) Egy kis türelmet kérek, Pálinkás képviselő úr gépe nem működött. Bocsánat, még az előző szavazásnál vagyunk. Ez arra vonatkozik, ugye, Pálinkás képviselő úr? Igen. Egy pillanat türelmet kérünk, mert szoros eredmény volt, és tisztáznunk kell, hogy mi történt. Hogy szavazott Pálinkás képviselő úr? Nemmel vagy igennel? (Dr. Pálinkás József kérdően pillant Ékes Józsefre. - Derültség a kormánypárti padsorokban. - Közbeszólások ugyanott: Nem emlékszik.) Igennel. Köszönöm szépen. Akkor kérném szépen regisztrálni ezt a szavazatot. Az eredményt nem befolyásolta, tehát a határozat így maradt.
Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk a határozathozatalunkat. Most a kiegészítő ajánlás 1. pontjáról szavazunk Béki Gabriella javaslata szerint. A költségvetési bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 163 igen szavazattal, 186 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Kérdezem Pálinkás képviselő urat, most működött a gépe. (Dr. Pálinkás József jelzi, hogy igen.) Köszönöm szépen. Tehát nem fogadta el...
Tisztelt Országgyűlés! Most az ajánlás 4. pontjáról döntünk Iván László és mások javaslata szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 74 igen szavazattal, 237 nem ellenében, 7 tartózkodás mellett nem fogadta el. (Nagy zaj. - Csenget.)
Tisztelt Képviselőtársaim! Egy picit több figyelmet kérnék. Még csak gyakorlunk a költségvetéshez. (Derültség.)
A kiegészítő ajánlás 5. pontjában Kékesi Tibor az 5. §-ban a törvény 22/A. § (1) bekezdésének módosítását kezdeményezi azzal, hogy a nyugellátást magasabb összeggel kell megemelni. Az emelés mértékére alternatív javaslatok találhatók az ajánlás 6. pontjában, továbbá a kiegészítő ajánlás 6. pontjában is.
Először a kiegészítő ajánlás 5. pontjáról döntünk. A bizottságok nem támogatják.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 1 igen szavazattal, 346 nem ellenében, 6 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Most a kiegészítő ajánlás 6. pontjáról szavazunk Béki Gabriella javaslata szerint. A költségvetési bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 25 igen szavazattal, 329 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Most az ajánlás 6. pontját teszem fel szavazásra, amelyet Iván László és mások terjesztettek elő. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 149 igen szavazattal, 197 nem ellenében, 9 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az ajánlás 7. pontjában Iván László és mások a 6. §-ban a törvény 64. § (10) bekezdésében szereplő orvosi felülvizsgálatra kötelezés szabályait módosítják. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 151 igen szavazattal, 206 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az ajánlás 12. pontjában Kékesi Tibor a 10. §-ban a törvény 83/B. § (6) bekezdésének kiegészítését javasolja. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 3 igen szavazattal, 354 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az ajánlás 13. pontjában Iván László és mások a 12. §-ban a törvény 90. §-ának kiegészítését javasolják. A bizottság nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 150 igen szavazattal, 197 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
(18.40)
Tisztelt Országgyűlés! Egy pillanat türelmet kérünk, ugyanis azt az egy darab szavazatot most számoljuk össze, amit Pálinkás képviselő úr megtett. Mindjárt egyértelműen kiderül, hogy fennáll-e a szavazategyelőség, vagy pedig nem. Egy pillanat türelmet kérünk! (A főtitkárral konzultál.)
Pálinkás képviselő úr tehát megerősítetten igennel szavazott, ez teljesen világos. (Deák Istvánné jelentkezik.) Egy pillanat, ezt lezártuk.
Valószínűleg én fogok dönteni ebben a kérdésben, és én nemmel fogok szavazni. Tehát akkor kérem az elnöki szavazatot hozzáadni a nemekhez, és akkor ezzel ugyanott vagyunk, ahol az előbb is voltunk, tehát nem nyert elfogadást a módosító javaslat.
(A főtitkárral konzultál.) Ilyen fordulatos napunk van, tisztelt Országgyűlés! Újabb fejezete van ennek a szavazási történetnek, ugyanis Pálinkás képviselő úr úgy érzékelte, hogy nem szavazott, és jelezte, viszont a technikusok jelezték, és benne van az elektronikus naplóban is, hogy a képviselő úr szavazatát elfogadta a gép. Tehát a nem... (Felzúdulás és zaj az MSZP padsoraiban, közbeszólások ugyanonnan, többek között: Ó! - Ez nem jött össze! - Bravó! - Csenget.) Egy pillanat türelmet kérek! (Újból csenget.) Képviselőtársaim! Egy pillanat türelmet és egy kis fegyelmet kérek! Mindenki tévedhet. Pálinkás képviselő úr úgy érezte, hogy az ő szavazatát nem fogadta a gép, de a technikusok megerősítették, hogy fogadta, tehát benne volt a táblán kijelzett eredményben Pálinkás képviselő úr szavazata is, így nyilvánvalóan nem szavazhat kétszer ugyanabban a kérdésben.
Amennyiben kételye támad a képviselő úrnak, akkor megnézheti, megvizsgálhatja ezt a helyzetet. Nem tudom, él-e a lehetőséggel, megmondom, hogy miért. Ugyanis akkor itt meg kell állnunk, és át kell térnünk egy másik szavazásra; de nem tudjuk lezárni ezt a procedúrát, hogy kéri-e vagy sem, hogy megvizsgálja-e a szavazatát vagy nem.
Pálinkás képviselő úr választ ad erre a kérdésre. Öné a szó, képviselő úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés