BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Nyilvánvaló, hogy a törvény három passzusa több vitára adott okot, mint amit esetleg a három passzus látszatra indokolt volna. Igen, mert meg kellett fejteni és ki kellett mondatni a kormánnyal a szándékát, ezt meg kellett világítani, és ez a szándék tényleg arról szól, hogy restrikció, megszorítás és a nyugdíjkassza kímélése, a korkedvezményes nyugdíjba vonulás feltételeinek szigorítását prognosztizálja, és külön terhet vezet be a munkaadóknak.
Kedves Államtitkár Úr! Úgy gondoljuk, hogy egyetértünk önökkel azzal, hogy a veszélyes munkahelyeket csökkenteni kell, és meg kell tenni mindent különböző szabályokkal a veszélyes munkahelyek számának és az ártalmak csökkentésére. Azt tudni kell, hogy veszélyes és ártalmas, káros munkahelyek lesznek, mert az élet ilyen. De azzal, hogy a veszélyhelyzetet és a károsodást csökkenteni kell, mindenféleképpen ebben a kérdésben egyetértünk.
(Az elnöki széket Harrach Péter, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)
De államtitkár úr és tisztelt hölgyeim, uraim, nem támogatjuk, hogy a nyugdíjba készülők vagy az egészséget megkárosító munkahelyen dolgozók vonatkozásában a nyugdíjkassza kiszálljon a finanszírozásból. Nem tudjuk támogatni, ugyanis ezzel csak a munkaadókat terhelni nem célszerű és nem helyes. Nem célszerű, ahogy Pali bácsi mondta, szembeállítani a munkaadót és a munkavállalót, és úgy gondolom, a nyugdíjkassza szolidaritását pedig nem szabad e tekintetben megszüntetni. Úgy gondolom, hogy nem támogathatjuk a munkaadók terheinek további növekedését sem, ez konfliktusokat és versenyképtelenséget jelent.
Mélyen tisztelt hölgyeim és uraim, e törvény mögött lényegesen több olyan előkészített és még előkészítés alatt álló szabály van, amely rossz irányt vett. Ezért nem tudja a Fidesz támogatni.
Köszönöm, hogy szólhattam.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés