DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ha a mai ülésnap napirendjét megnézzük, akkor világosan megállapíthatjuk, hogy igazából ez a nap a Szociális és Munkaügyi Minisztérium napja, hiszen egy sor törvényjavaslat, ami elénk került, a tárca hatáskörébe tartozó kérdésekkel foglalkozik. Ez talán azért is jó, mert a vita során a különböző javaslatokra, miután egyébként helyenként jelentős tartalmi összefüggés is kimutatható a témakörök között, tudunk könnyebben utalni.
Elhangzott a miniszter úr expozéjában az, hogy a tudásalapú, versenyképes gazdaság megteremtése a cél. Ez akár mindegyik javaslat mottójaként is elmondható. Nyilván akkor van értelme ezeknek a módosításoknak, ha ezt az egyébként nagyon fontos célt sikerül elérni.
A Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló 2006. évi LV. törvény a tárca hatáskörébe utalta az iskolai rendszerű szakoktatáshoz és szakképzéshez tartozó egyes feladatokat. A tisztelt jelenlévők nagy részét, ha legalábbis körbetekintek a teremben, a tegnap késő éjszakai vita során nem láthattam itt, hiszen egy egészen más témájú törvényjavaslatról tárgyalt az Országgyűlés, nevezetesen a kormányzati szervezetalakítással összefüggő törvények módosításáról.
Ez a törvény egyébként természetesen, mint ahogy az összes tárcát, úgy a szociális és munkaügyi tárca tevékenységét is jelentősen érinti, és az a javaslat, amely előttünk fekszik, az 1302. számú törvényjavaslat is részben azért került elénk, mert azok a feladatok, amelyeket meghatároznak az ezzel kapcsolatos jogszabályok, részben az alkotmány felhatalmazása alapján, részben az imént említett törvény felhatalmazása és rendelkezései alapján, a későbbiek során jelentős intézményi változásokat, az intézményi struktúrában jelentős egyszerűsítéseket fognak majd jelenteni.
Azért is fontos és tartom szükségesnek e két javaslatot egymás mellé illeszteni és egymással összevetni őket, mert ebből a két javaslatból az is világosan kiderül, hogy a kormány élni kíván azzal a felelősségével, hogy a hatályos jogszabályok alapján, az alkotmány és az imént említett törvény rendelkezései alapján a kormányzatnak a szervezetalakításra vonatkozóan igen komoly szabadsága van. Ezt az Alkotmánybíróság is több döntésével kimondta. A nyári alkotmánymódosítás, amely természetesen a tisztelt ellenzéki kollégák hozzájárulásával történt, hiszen másképp nem is történhetett, ezt a célt hivatott részben szolgálni.
Önmagában ez még nem lenne fontos. Akkor jó és érdemes erről beszélnünk, hogy ha ennek a jogszabály-módosításnak az a remélt következménye alakulhat ki, hogy világosabb lesz az intézményhálózat struktúrája, világosabbak lesznek a felelősségi viszonyok, egyszerűbb és olcsóbb működést fog lehetővé tenni az új struktúra. Én úgy gondolom, hogy ez a törvényjavaslat ezt a célt is maga elé tűzte, és alkalmas arra, hogy ezt a célt megvalósítsa. Éppen ezért a törvényjavaslatot egészében a Szabad Demokraták Szövetsége fogja tudni támogatni.
Alapvetően négy törvényt érint a javaslat: a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról, a szakképzésről, a felnőttképzésről és a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló, hatályban lévő törvényeket.
Az intézményi átalakítással kapcsolatban a miniszter úr már jelezte, hogy a Nemzeti Szakképzési Intézet és a Nemzeti Felnőttképzési Intézet összevonásával nemzeti szakképzési és felnőttképzési tanács alakítását határozta el a kormány. Nos, részben természetesen ennek is és az imént említett másik úgynevezett nagy salátatörvénynek is az a feladata, hogy ezeket az ésszerűsítéseket, összevonásokat megvalósítsa, de most már majd nem olyan módon, hogy ezeknek az intézményeknek a konkrét neve feltétlenül meg kell hogy jelenjen törvényben, hiszen az élet időnként sokkal gyorsabb reagálásra készteti a kormányzatot, mint hogy egy törvénymódosítással lehessen változtatni az intézményi struktúrán. Éppen ezért szerepel majd a későbbiek során mindenhol a módosított közel 300 törvényben a feladatok körülírása, a feladatok elnevezése, és nem a konkrét intézmények megnevezése, hiszen az, mint tudjuk, egyébként előfordulhat, hogy változik. Nem kell majd ezután mindig törvénymódosítással a Házhoz jönni; ez sokkal rugalmasabb és gyorsabb kormányzati munkát eredményezhet, természetesen azzal együtt, hogy ezzel nő a felelősség is, de hiszen az alkotmány éppen erre a tevékenységre és erre a felelősségre hatalmazza fel a kormányzatot.
Többen is elemezték már a törvényjavaslat tartalmát előttem. Én csak néhány dolgot szeretnék kiemelni. Például azt, hogy a felnőttképzés fogalommeghatározásából ezután majd kimarad a "rendszeresen végzett" kifejezés, ami úgy tűnik, hogy egy igen jelentős előrelépést, könnyítést és rugalmasságot ad a későbbiek során a felnőttképzés terén a különböző hatóságoknak.
Szeretném megemlíteni a nyelvi képzésre vonatkozó változtatás jelentőségét. A nyelv és a nyelvtudás rögzítését tartja fontosabbnak a javaslat, mint hogy a nyelvvizsgára közvetlenül utaljon. Nagyon világos és egyértelmű a mögötte meghúzódó szándék. Nem az a fontos, hogy az, aki bármilyen nyelvi képzésben részt vesz, a végén fölmutathasson majd egy bizonyítványt, hogy A, B, C, D vagy nem tudom, milyen fokozatú nyelvvizsgával rendelkezik, hanem az a fontos, hogy versenyképes nyelvtudásra tegyen szert. Nem érdekli a külföldi munkaadókat, nem érdekli a külföldön munkát vállaló magyar munkavállalókat meghallgató cégek képviselőit, hogy az illetőnek a zsebében milyen bizonyítvány van a nyelvtudásra vonatkozóan. Az érdekli, hogy ha megkérdezi tőle, hogy mit képzel el arról a feladatról, amelyet esetleg rábíznának, akkor azt el tudja értelmesen, szabatosan idegen nyelven mondani, azaz a megszerzett szakmai tudását az adott idegen nyelven tudja hasznosítani.
(9.40)
Ez nagyon fontos szemléletbeli változtatást is jelent. Én örülök ennek, jelentősnek tartom ezt a módosítást.
A kamarák feladata a képzésben. Miniszter úr is említést tett róla több helyen is, én a 7. és a 12. §-ban találtam rendelkezéseket arra vonatkozóan, hogy mennyire nagy jelentőséget tulajdonít a jogalkotó annak, hogy a vizsgaelnöki feladatot a kamarákra bízza. Ez természetesen pozitív következménnyel járhat, és ezért fontos, hogy így lesz, nem azért, hogy egy gesztust tegyünk a kamarák felé. A vizsgaelnöki feladatokkal történő megbízásuk ugyanis garanciát ad arra, hogy valóban olyan tudást kérnek majd számon ezekben a bizottságokban, amelyet a gazdaság közvetlenül fog tudni használni. Ez a lényeg. A felnőttképzésnek és a szakképzésnek is nagyon lényeges eleme, hogy amikor valaki a tudást megszerzi, akkor az piacképes legyen, és ha másnap be kell mennie a munkahelyére, akkor tudja használni a számítógépes ismereteit, a modern, korszerű gépeket és egyebeket. Nagyon lényegesnek tartom, hogy ezt a mozzanatot a jogszabály is rögzíti.
Miniszter úr említést tett arról, hogy a törvényjavaslat benyújtását megelőzően közel egytucatnyi szervezet véleményét kérték ki. Az előkészítés kapcsán ezek a szervezetek elmondhatták, rögzíthették az álláspontjukat. Véleményem szerint ez is garanciát jelent arra, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslat szükséges és jó, ezért a Szabad Demokraták Szövetsége az esetlegesen benyújtott módosító javaslatok mellett is a javaslatot fogja tudni támogatni.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés