SÓS TAMÁS (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ha az előző gondolatot folytatjuk, gyakorlatilag mindenképp ki kell emelni, hogy számottevő tartaléka valójában ennek az országnak egy van: az emberi tehetség és az emberi tudás kibontakoztatása, és ez mindannyiunk feladata. Úgy gondolom, a parlamentnek, a törvényalkotóknak, nekünk az a feladatunk, hogy mindezeket a szükséges változásokat, változtatásokat támogassuk úgy a törvényhozásban, mint a mindennapi életben a szemléletalakításban, hisz van itt bőven tennivaló.

És valójában miről is szól ez a törvényi módosítás? Valójában arról szól, hogy az iskolarendszerű képzést és a felnőttképzést kívánjuk összehangolni, arról szól, hogy a rendelkezésre álló forrásokat hatékonyabban kívánjuk felhasználni, és harmadszor arról szól, hogy az irányítási rendszerünket szeretnénk átláthatóbbá tenni.

És valójában mit szeretnénk elérni? Azt szeretnénk elérni, hogy piacképes tudást, ismeretet szerezzenek azok, akik kikerülnek a szakképzésből; úgy az iskolarendszerűből, úgy a felnőttképzésből, úgy a felsőoktatási szakképzésből. Tehát nagyon fontos lenne, hogy itt ezt a munkát hatékonyabban tudjuk elvégezni, hisz az elmúlt esztendők során ugyan nagyon sok minden történt, de a vitában, úgy gondolom, mindenki azt mondja, hogy még további lépések szükségesek.

Mi történt idáig? Például tessék arra gondolni, hogy a szakiskolai programban milyen konkrét intézkedések voltak, amire lehet alapozni. Vagy a múlt esztendőben elfogadtunk egy 2013-ig szóló stratégiát, ami, úgy gondolom, lényeges kérdés, és akik most türelmetlenek, azoknak mondanám - és majd később én is folytatom -, hogy a stratégia gyakorlatilag meghatározza a következő esztendőknek a lépéseit. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu