ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Amit Gúr Nándor képviselőtársam is elmondott, én nagyon helyesnek tartom azt, hogy a döntéshozó szervek, fogalmazzunk úgy, összevonásra kerülnek. Nagyon sok esetben érezhető, tapasztalható, hogy Magyarországon 200 különböző hatóság tevékenykedik, működik, egymással átfedésben végeznek tevékenységet.

(10.20)

Ez egy helyes lépés. Helyes lépés a kamarák Iposz-, Kisosz-rendszerbe történő beemelése és megerősítése, hisz ők tudják és érzik azt a vállalkozókon keresztül, hogy hol vannak a hiányszakmák.

Amire tényleg fontos lenne a hangsúlyt helyezni: egyrészt a felsőfokú képzés, szakképzés, kamarák párbeszédét meg kellene indítani mindenképpen ebben a kérdésben, hogy tudják lépcsőzetesen egymást segíteni, támogatni; a kutatás-fejlesztés, az innováció kérdése. Számos olyan kiállítás van, ahol tizenévesek olyan dolgokat alkotnak szabadalomjellegűen, ami egyszerűen elképesztő és hihetetlen. Tehát pontosan azt az erőforrást nem használjuk, és nem alkalmazzuk teljeskörűen, ami fontos lenne az országban.

A másik ilyen kérdés a demográfiai kérdés. Tehát egyrészt a demográfiai kérdést kellene erősíteni, másrészt pedig a képzést kellene erősíteni, hisz hosszú távon, bármekkora fejlesztést csinál ez az ország, vagy ér el az Európai Uniótól, ha nincs meg a megfelelő utánpótlás, nincs meg a megfelelő szaktudás, akkor sorvad az ország. Tehát pontosan ezekben a kérdésekben kellene, nem véletlen mondtam az ötpárti egyeztetések fontosságát, hogy ismerjük fel, lássuk be, ez az ország csak akkor képes túlélni a nehéz helyzetét, és valóban hosszú távú perspektívát adni a saját állampolgárainak, ha a demográfiai kérdést azonos szinten kezeljük, vele együtt a képzés kérdését.

Nézzük meg Japán vagy nézzük meg Franciaország esetét: azok az országok képesek erre, amelyek képesek megújulni a demográfia területén (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) és a képzés területén is.

Forrás: parlament.hu