SOLTÉSZ MIKLÓS (KDNP): Köszönöm, elnök úr. Az az érdekes helyzet állt elő, hogy a törvény egy részének a valódi jó vagy rossz voltáról vitatkozunk úgy, hogy tulajdonképpen ellenzéki képviselők védik meg a kormány álláspontját. Képviselő asszony, egészen más dolog, és talán itt Teleki László alátámasztja a mondanivalómat adott esetben, egészen más dolog papíron azt mondani, hogy milyen jó közel hozni a segélyt, illetve a munkával szerzett jövedelmet, mint a valóságban, ami van. Hadd mondjak el önnek egy esetet!
Még a polgári kormány alatt próbáltunk szervezni, én magam is benne voltam, hogy minél több rászorult jusson hozzá gátakon, MÁV területén és autópályák mellett közmunkákhoz, hogy minél több embert tudjunk bevonni a munkával szerzett területre. (Csizmár Gábor csóválja a fejét.) Csóválja megint a fejét államtitkár úr - hát ez eszméletlen, komolyan most már! Lehet, hogy elfáradt, államtitkár úr. (Csizmár Gábor: Majd elmondom, hogy mit csinált a polgári kormány.) És ezen a területen az első évben, amikor még a minimálbér közel volt a szociális segélyhez, első évben alig találtunk embert, vagy akik jöttek, néhány hét múlva vagy néhány nap múlva letették a szerszámot. A következő évben, akkor, amikor már a minimálbér magas volt, és ehhez kötöttük a béreket, abban a pillanatban és abban az évben alig volt fluktuáció, alig mentek el az emberek, sőt tolakodtak, tülekedtek, hogy szeretnének még munkát találni. Ezzel arra szeretnék utalni, hogy azok az emberek, akik a mélyszegénységben élnek, a mélynyomorban élnek, és adott esetben az ország egy jó része még le is nézi őket, hogy nem hajlandóak dolgozni, ez legtöbb esetben nem így van, csak egyszerűen meg kell őket tanítani egyik oldalról, és segíteni kell őket, hogy kitörjenek ebből. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) De ha túl közel van a segély, ha túl közel van a munkabér összege, erre nem fognak tülekedni, és nem fognak közénk jönni, nem fogunk tudni rajtuk segíteni, mert előbb-utóbb összeszakad a szociális háló.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés