KARSAI PÉTER (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Demokrata Fórum részéről az ez évi költségvetés tárgyalásakor Herényi Károly frakcióvezető által elmondott gondolataival kezdem. Azt mondja frakcióvezető úr: "Ennek a műnek a címe egy útleírás lehetne. Az út kezdete 2002, amikor a jóléti rendszerváltás programjával hitegették a magyar választókat, és ez az út mostani végállomását tekintve az elszegényedés költségvetési törvénytervezete." Két olyan példát hozok, illetve két olyan részterületet említek majd, amelyek ezt az idézett mondatot sajnos alátámasztják.

Az első terület, amiről ma már szó volt, legutóbb Pánczél Károly képviselőtársam felszólalásában, ez a művészeti oktatás bizonyos területeinek teljes ellehetetlenítéséről szólt. Gondolom, hozzám hasonlóan többen kapták meg azt a levelet, amelynek most az első szakaszát felolvasom, hátha nem mindenki olvasta, de akik a televíziót nézik, figyelik, azoknak mindenképpen érdekes és érdemleges gondolatok. "Tisztelt Képviselő Úr! Magyarország szerepe különleges Európa történetében. Sokféle gondolat, kultúra találkozott itt az évezredek során, hullott termékeny talajra, vált befolyásoló erejűvé, és tette meghatározóvá a térségben helyzetünket, szerepünket. Miért? Mert politikai és társadalmi elitünk tagjai között mindig voltak, akik felismerték és megragadták a megfelelő pillanatot, amellyel nemzetünk pozícióit biztosították az erős európai mezőnyben."

Ezekkel a mondatokkal kezdőik a Magyar Művészetoktatásért országos szakmai szervezet hozzánk küldött levele. És remélem, nem azzal fog befejeződni, amit itt a kormányzat, jelesül az oktatási tárca elénk tárt, hogy a művészetoktatásban a zeneoktatás normatívájának érintetlenül hagyása mellett a további három művészeti ág 40 ezer forintos normatívájával tulajdonképpen a selyemzsinórt küldte meg nekik. A mi képviselőcsoportunk, a mi stílusunk nem engedi meg azokat a szélsőséges, olykor talán túlzó minősítéseket, amelyek ilyenkor a különböző politikai oldalakon el szoktak hangozni, én is próbálom magam visszatartani és finoman fogalmazni. De ez a normatíva egyet fog jelenteni a művészeti oktatás ezen ágainak végével.

Hogy mit jelent ez majd? Jó, ha tisztában vagyunk azzal, hogy a művészeti oktatás nem arról szól csak, hogy hány gyerek hány égetőkemencében csinál ilyen-olyan kerámiaterméket, arról szól, hogy aki például énekoktatásban vagy emelt szintű zeneoktatásban vesz részt, az bizony kimutathatóan, mérhetően sokkal jobb teljesítményt képes nyújtani más kognitív és pszichés képességek terén. Ezt hosszan tudnám önöknek elmondani, magam jó ideig iskolaigazgatóként és az ének-zene tárgyat oktató pedagógusként pontosan tudom ennek a Kodály-felismerésnek az igazságtartalmát, illetve következményét. Így tehát ma, aki a látszólag kis szeletét, ami egyébként 324 ezer gyerek oktatásáról szól országosan, teszi tönkre, az ugyanúgy árt a matematikának, a történelemnek és egyéb műveltségi területek megtanulhatóságának, ugyanúgy árt a neveltségi szintnek, és sorolhatnám azokat a károkat, amelyeket ez a döntés fog okozni.

Ezt a Szokolay Sándor-féle idézetet többször elmondtam már itt, a Házban, most még egyszer elmondom: "Az építés hosszú küzdelem, a rombolás pillanatok ijesztő terméke." Ez a pillanat pedig, kedves képviselőtársaim, akkor fog bekövetkezni, amikor önök nem fogadják el azt a módosító indítványt, amely legalább életben tartaná ezeket a művészeti intézményeket. Azaz, amikor a 40 ezer forintos normatíva törvénnyé változik, akkor tisztában kell lenni azzal, hogy nagy kárt okoztunk ennek a nemzetnek, ennek az országnak, a kultúránknak, és egy olyan területét fogjuk ellehetetleníteni, a jövőnket, és a kultúránknak egy olyan szeletét hozzuk lehetetlen helyzetbe, ami jóvátehetetlen. Mert az építés hosszú küzdelem, a rombolás pedig pillanatok ijesztő terméke.

Azért vagyok kétségbe esve e tárgyban, mert tavaly ugyanebben a vitában részt vettem, amikor ugyanerről a kérdésről beszéltünk, és akkor még a kormányzó pártok képviselőivel is dűlőre lehetett vinni, csúnya szóval: volt olyan lobbierő a parlamentben, hogy ezt megakadályozta. Úgy tűnik, ma ebben a kérdésben az ellenzék és az egy szem független képviselőnk, aki szintén e tárgyban adott be módosító indítványt, egyedül maradt. Magyarán, úgy tűnik, a dolog megpecsételődött. Rendkívül szomorú vagyok, úgy is, mint ebben a parlamentben a Szená-Torok kórusának egyik tagja, abban a kórusban egyébként mind a négy parlamenti párt képviselői jelen vannak, hogy nem sikerül ebben az ügyben megoldást, de legalábbis az életben maradás lehetőségét ezeknek az iskoláknak biztosítani.

A másik, amiről szólni szeretnék, és most már az idő előrehaladtával csak nagyon röviden, szinte jelzésértékűen, a szakterületem, a honvédelem kérdésköre. Az elmúlt hetekben több tanácskozáson, jelesül a québeci NATO-parlamenti tanácskozáson vettem részt. Természetesen az ember ilyen alkalmakkor találkozik különféle országbéli politikusokkal, de nem volt olyan közöttük, aki ne tette volna azt szóvá, finom formában, hogy bizony Magyarország a NATO-tagsággal járó és illő kötelezettségének teljesítésében, miszerint a költségvetéséből legalább 2 százalékot biztosít erre a nagyon fontos honvédelemre, az ország védelmére... - ma odáig sikerült leküzdeni magunkat, hogy mindösszesen 1,1 százalék a tárca részesedése.

Én voltam az, aki itt elmondtam önöknek, kint járva Afganisztánban valóban meggyőződhettem arról, láthattam, hogy az ott lévő katonáink, ha úgy tetszik, világszínvonalon - ha lehet erről egyáltalán így beszélni, de világszínvonalon - tudnak ott teljesíteni. Tehát mondhatnánk azt is, hogy ez a pénz is elég, mert lám, ott megállják a helyüket. Igen ám, csakhogy félek attól, hogy akik itthon vannak, és majd akik arra készülnek, hogy odamenjenek, és az ő felkészítésük, elhelyezésük, és most nem sorolom a konkrét, apró dolgokat, de mint tudjuk, az ördög mindig a részletekben lakozik, hogy bizony ez az 1,1 százalék kétségessé tesz, ha úgy tetszik, hiteltelenít bennünket. Hiszen azon a tanácskozáson, éppen Québecben hangzott el, a horvát védelmi miniszter asszony legalább ötször említette azt a beszédében, hogy bezzeg mi már a 2 százalékhoz közelítünk, tehát ez igenis hitelességi kérdés. Mert nem felfelé megy az 1,1 százalék a tavalyi egyről, hanem éppen fordítva, az egy egész hetvenvalahányról kerültünk ma már ebbe a siralmas helyzetbe. Tehát nemzetközi hitelünket mindenképpen rontjuk, de ami ennél még fontosabb, szerintem a védelmi képességünket sem tudjuk szinten tartani.

Igazán nagyon sajnálom, hogy ezt a költségvetést majd így fogja a kormánypárt megszavazni. De legyenek tudatában annak, hogy amikor erről a döntést meghozzák a gomb megnyomásával, nagyon súlyos kérdések ezek, amelyek, ha így mennek tovább, nem tudom, hol lesz a vége.

(11.40)

Remélem, hogy nem ott lesz a vége, amit itt a Herényi Károly által elmondott felvezetőmben említettem, hogy a teljes leépülés vagy a teljes ellehetetlenülés, merthogy egyébként annak pedig nagyon örülünk, illetve nagyon bízunk abban, hogy a szövetségeseink, ha kell - reméljük, erre nem kerül sor -, tartják a szavukat. Szeretném, hogyha mi is tartanánk a szavunkat - ehhez bizony ez a költségvetési adat nem nyújt úgymond fedezetet.

Köszönöm a figyelmüket. (Szórványos taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu