KORÓZS LAJOS (MSZP): Képviselő úr, mi egy nyelven beszélünk! Éppen azt mondtam, annak nincs értelme, hogy egy telepből két házat letúrunk, és két újat építünk helyette, akkor, amikor a családfő nem tudja fenntartani az ingatlant, nem tudja kifizetni a rezsit, nem tudja a gyerekét iskoláztatni. Éppen azt mondtam, hogy a foglalkoztatást kell az egész középpontjába állítani, és akkor, amikor van olyan anyagi biztonság, akkor lehet lépésről lépésre akár a lakhatási feltételeket is megteremteni, ahol már ki tudja fizetni a gázszámlát, ki tudja fizetni az áramdíjat, és tudja tisztességgel iskolába járatni a gyerekeit.

Én azért nem függeszteném fel ezt a programot. Az ön által említetteket én nem vitatom, de az én választókörzetemben van olyan település, amely bent volt ebben a programban, és szívesen adom közre azokat a tapasztalatokat, amelyeket ott szereztünk. Szívesen adom közre azt a tapasztalatot, hogyan lehet a foglalkoztató cégekkel akár gombakomposzt-termesztésbe bevonni a roma embereket. Szívesen adom közre azokat a tapasztalatokat, hogy lehet az erdőtelepítésre, az erdőkarbantartásra felkészíteni azokat az embereket, akik részt vettek ebben a programban. Szívesen adom közre azokat a tapasztalatokat, hogyan szervezték meg a brigádokat, hogyan vett részt benne több mint harminc ember, hogyan csináltak három brigádot, és összesen ketten morzsolódtak le egy év alatt - ez nagyon szép eredmény, úgy gondolom -, és hogyan építettek új lakást maguknak, illetve mely lakásokat tették rendbe és tették lakhatóvá.

(16.20)

Szívesen adom közre azt, hogy hogyan működött együtt a települési önkormányzat, hogyan működtek együtt a településen lévő alapellátásban dolgozó szakemberek, a roma kisebbségi önkormányzat és a programban részt vevő roma családok. Vannak nagyon jó tapasztalatok, tessék megnézni, úgy hívják, hogy Kerecsend.

Nagyon szépen köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu