PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Előbbi viszontválaszában ön az informatikai civil szervezetekről beszélt. Nos, tisztelt államtitkár úr, az informatikai civil szervezeteket 2003-ban a költségvetés fő soron 200 millió forinttal támogatta. Ez a támogatási összeg 2004-ben lecsökkent 80 millió forintra, és már nem nevesítetten jelentek meg a szervezetek - ez a kisebb koalíciós pártnak, az SZDSZ-nek volt a kérése -, hanem a miniszter saját hatáskörében írt ki pályázatot, és osztotta el ezt a 80 millió forintot az informatikai civil egyesületek számára. Ez már csökkenést okozott, hiszen a civil szervezeteknek körülbelül a 60 százaléka kapott támogatást. Majd elérkezve az ez évi költségvetéshez, itt már egyetlenegy fillér támogatás sincs betervezve az informatikai civil szervezeteknek, sem úgy, hogy a fő soron látnánk ezt a támogatást, sem úgy, hogy a miniszter úr saját hatáskörében tudna pályázatot kiírni, és dönthetne az informatikai civil szervezetek támogatásáról.
Én a Magyar Demokrata Fórum országgyűlési képviselőjeként és informatikával foglalkozó szakembereként benyújtottam kétfajta módosítási javaslatot, mind a kettő összesen 100 millió forintos támogatásra tesz javaslatot. Az egyik megoldási javaslat: egy összegben 100 millió forintot a miniszter úr saját hatáskörében oszthatna el a pályázó civil szervezetek között támogatásként. A másik viszont tíz meghatározó informatikai civil szervezetnek igazságosan 10-10 millió forint támogatást tudna biztosítani. Én kérem az államtitkár urat és a kormánypárti képviselőket is, hogy támogassák ezt a módosítási javaslatot, hiszen ezek mind fontos informatikai civil szervezetek, például az Inforum nevű civil egyesület, amely minden évben megszervezi az unoka-nagyszülő informatikai versenyt, vagy az Infomediátor nevű civil egyesület, amelyik jogvédőként dolgozik, vagy például, hogy távközlésről is beszéljünk, a Távközlési Érdekegyeztető Fórum, de a többieket is felsorolhatnám - ezek mind fontos civil egyesületek.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés