GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Azt szeretném még elmondani, hogy a napokban volt a termékpálya-bizottság ülése, ahol áttekintettük a reform eddigi történéseit, és a termékpálya-bizottság megállapította, hogy a magyar álláspont, amit közösen kidolgoztunk, helyes volt, és ennek a mentén kell haladnunk tovább. Úgy gondolom, azt is elfogadtuk, hogy nagy változtatás nem indokolt az eddigi tárgyalási fordulók alapján. Ami a döntő forduló lesz, a márciusi, úgy gondolom, hogy azon meg kellene próbálni azt a többséget megszerezni az álláspontunkhoz, amit nem tartok a jelenlegi állapotában reménytelennek, hogy ezeken nyilván valamit finomítva, de egy olyan döntés szülessen meg a nyár folyamán, ami kedvező helyzetben hagyja, és kedvező helyzetben tartja a magyar borászatot.
Úgy gondolom, hogy amennyiben szakmai keretek között marad ez a történet, akkor ki tudunk alakítani a szakmai szervezetekkel közösen egy olyan megoldást, amit vélhetően majd az Európai Bizottság is támogatni fog.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés