CSIZMÁR GÁBOR szociális és munkaügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon örülök a törvényjavaslat fogadtatásának, tekintettel arra, hogy valóban egy szakmai konzultáció zajlott, és valóban aszerint tekintette minden hozzászóló, hogy egy olyan alapvető emberi jogról van szó, amely lényegében az emberi élettel függ össze: életvédelemről van szó.
Hogy egyetlen legutóbbi eseményre hivatkozzam, és hogy mennyire összefüggnek egymással a munkavédelmi, munkaügyi ellenőrzési feladatok, illetve más elemekre visszatérjek: legutóbb Gyöngyösön négy ember lelte halálát egy építkezésen. Az építkezésen éppen akkor tizenöten dolgoztak.
A tizenöt dolgozóból kettő, azaz kettő volt bejelentett dolgozó, tizenhárom nem. Látszólag azt gondolnánk, hogy a munkaügyi szabályosságnak meg a munkabiztonságnak nincs közük egymáshoz. De igenis, nagyon szoros közük van egymáshoz.
Mint ahogy Vojnik Mária képviselő asszony is felhívta arra a figyelmet, hogy itt egy illesztési feladatról van szó: egyszer nézzük a munkafeltételeket, másrészt pedig, de elsősorban nézzük az embert, hogy ő alkalmas-e azon feltételek között a munka elvégzésére. Most pontosan ennek a kettőnek az illesztése történik meg, hiszen eddig a munkafeltételek tekintetében az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség volt a főszereplő, ellenőrző, az ember tekintetében pedig az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat, aki az alkalmasságot vizsgálta. Pont erről szól az illesztés ebben a törvényjavaslatban, hogy egybekerüljön a kettő, hogy ezek összefüggései is feltárhatók, mérhetők legyenek. Ez a javaslat lényege, és köszönöm szépen, hogy erre a képviselő asszony felhívta a figyelmet.
Valóban összefüggő rendszerekről van szó, tehát a munkaügy, a munkabiztonság, a munkaegészségügy összefüggő rendszert alkot. Ehhez kapcsolódik, amiről most nincs az Országgyűlésben vita, nincs ilyen napirend, de a kormányzati intézkedések sorában már ez is megtörtént, hogy a tárcához kapcsolódott a foglalkoztatási rehabilitáció fő felelőssége. Vagyis a teljes folyamat - a megelőzéstől a rehabilitációig terjedő sávon a teljes folyamat - egy kézbe kerül, egy irányítás alá kerül annak érdekében, hogy a lehető leghatékonyabb legyen a megelőzéstől a rehabilitációig minden egyes állami típusú, kormányzati típusú tevékenység.
Bernáth Ildikó képviselő asszony jogosan kérdezi, hogy van még néhány olyan rendszer, aminek ehhez illeszkedni kellene. Egyet említett: ez a bányafelügyelőségek, és természetesen van még egy, ez a műszaki biztonsági felügyelet kérdése, ami nincs még az asztalon.
(12.40)
Mind a kettő amiatt maradt ki a mostani szervezeti átalakulásból, merthogy mind a kettő számos olyan más feladatot is ellát, ami nem függ szorosan össze a munkabiztonsággal, munkaegészségüggyel, sőt döntő többségében más ilyen típusú feladatot lát el, és ezért a jelenlegi szervezeti keretben marad, de nem zárom ki - a képviselő asszony felvetésére válaszolva -, hogy egy későbbi fázisban megvizsgáljuk a további teljes körű illesztés lehetőségét.
Ami azt a kérdést illeti, hogy mi lesz a sorsa azoknak, akik jelenleg az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat keretében végzik ezt a munkát, azt tudom mondani megnyugtatásul, hogy természetesen komplett szervezeti egységeket, technikai feltételeket, dolgozókat vesz át az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség. A jelenlegi egyeztetési fázisban szeretném jelezni, hogy nincs vége még az egyeztetésnek, nagyon az utolsó szakaszban vagyunk, de a jelenlegi egyeztetési fázis szerint 242 fő kerülne át az OMMF állományába, plusz egy 20 fős labor a maga technikai feltételeivel együtt, tehát nagyjából 250 fő az, aki úgy, ahogy van, az ÁNTSZ-től az OMMF állományába kerül.
Felvetődött a vitában, hogy vannak érzékeny ágazatok. Igen, így van, az építőipart szokták a legsűrűbben idézni többféle szempontból, de ugyanilyen nehéz ágazat - mondjuk így, és nem akarnék bélyeget ragasztani semelyik ágazatra - a mezőgazdaság, az idegenforgalom, a vendéglátás, ahol nagyon sok olyan szabálytalanságot tárt fel a felügyelőség, amely más ágazatokban kevésbé fordul elő.
Arról szeretném tájékoztatni a képviselő hölgyeket és urakat, hogy az OMMF ebben az esztendőben ezekben az ágazatokban célvizsgálatokat végzett és végez igen jelentős nagyságrendben, pontosan azért, hogy a nem túl jó ágazati sajátosságokat levetkőzhessük, ugyanakkor a tárca kifejezetten segíti, hogy kollektív megállapodások szülessenek és terjedjenek ki az egész ágazatra vonatkozóan. Kevés kiterjesztett ágazati kollektív szerződés van ma Magyarországon, összesen négyről tudunk: sütőipar, villamos ipar, idegenforgalom és építőipar. Ez utóbbi született az elmúlt esztendőben, ahol az építőipari munkáltatók és munkavállalók hosszú-hosszú tárgyalás után egy eléggé komplex kollektív szerződésben tudtak megállapodni, amit a jogszabályi felhatalmazás alapján még annak idején én miniszterként kiterjesztettem az egész ágazatra. Még egy lépés persze majd hiányzik, és fogunk ilyen javaslattal élni a tisztelt Ház felé, hogy az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőségnek legyen módja a kiterjesztett, a nem kiterjesztett, a helyi kollektív szerződéseknek nemcsak bizonyos pontjait, hanem lényegében a teljes érvényesülését ellenőrizni.
Hamarosan ez a törvényjavaslat is az Országgyűlés elé fog kerülni, merthogy... - nos, itt szeretnék egy kicsi megértést kérni nemcsak a képviselő hölgyektől és uraktól, hanem a mi törvényhozói munkánkat figyelő szélesebb közönségtől. Amikor egy törvényre azt mondják, hogy tizenháromszor vagy tizennégyszer, vagy nem tudom, hányszor módosul, azt általában reflexszerűen is negatív jelzőként szoktuk mondani. Tudom, hogy most a képviselő asszony nem így mondta, és többen, akik erre utaltak, nem ebben az összefüggésben mondták. Ezért szeretném jelezni, hogy az összes olyan módosítást, amely akár a munkaügyi ellenőrzésről, akár a munkavédelemről szól, mindig az élet hívja elő. Ha mi módosítást hozunk az asztalra, az azért van, mert a munkáltatók, mondjuk így leegyszerűsítve, elég gyorsan alkalmazkodnak az új szabályokhoz, és újabb és újabb helyzeteket teremtenek, amit kénytelenek vagyunk törvényhozási lépésekkel megválaszolni. Ez történik most is, és ez fog történni - most éppen a szociális partnerekkel egyeztetünk -, amikor az egyeztetést lezárjuk, és néhány, a munkavállalók munkahelyi biztonságát, bérfizetésének biztonságát illető kérdésben fogunk törvénymódosítási javaslattal élni.
A képviselő asszony felvetette, hogy tágabban kell érteni a munkavédelmet bölcsődékre, óvodákra és a többire. Arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy ami a munkavédelmi játékszabályokat illeti, a jogszabályokat illeti, az minden munkáltatóra kiterjed, függetlenül attól, hogy állami, önkormányzati, magán-, civil szektor, mindenkire kiterjed, tehát ebben a vonatkozásban, mondjuk, egy bölcsődében vagy óvodában az ott dolgozókra terjed ki. Amit ön felvet, és Ékes József képviselő úr is felvetett, hogy igen ám, de a dolgozók és a munkafeltételek az ottani gyerekekre is hatással vannak, arra vonatkozóan nem a munkavédelmi törvény, hanem más jogszabályok érvényesek, így a 11/1994. MKM rendelet, amely például az óvodákra, általános és középiskolákra, közoktatási intézményekre tételesen, hosszú-hosszú mellékletekkel írja le, hogy milyen munkafeltételeknek kell egy iskolában, egy óvodában jelen lenniük ahhoz, hogy azt oktatási intézménynek lehessen hívni. Eléggé szigorú szabályok veszik körbe ezt. Ha észlelnek olyan konkrét szabályozási pontatlanságot, ami nagy kockázatot rejt magában, akkor kérem a képviselő asszonyt, urakat, hogy jelezzék, mert ágazati vagy kormányrendeleti szabályozásban nagyon gyorsan lehet ezekre reagálni.
Hasonlóképpen jelezném, hogy a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztatók akkreditációjára önálló kormányrendelet született az elmúlt esztendőben, pontosan azért, hogy ne lehessen teljesen laza szabályok mellett ilyen munkahelyeket létrehozni, hanem meg kelljen felelni szakmai követelményeknek, munkafeltételeknek, rehabilitációs követelményeknek. Ez a jogszabály az elmúlt esztendőben megszületett, és bízom benne, hogy ez megfelelő keretek között tartja a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását.
Köszönöm szépen, hogy a vitában visszaigazolták - leegyszerűsítve úgy mondanám - a fővállalkozói felelősség beemelését a törvényjavaslatba. Úgy gondolom, egyre több helyen kell ezt a bizonyos fővállalkozói felelősséget érvényesíteni. A munkaügyi ellenőrzés során is próbálunk abba az irányba menni, hogy a fővállalkozó az alvállalkozók tekintetében, a szabályosság, a bejelentettség, a munkakörülmények tekintetében legyen valamelyest felelős. Szokatlan ez a magyar gyakorlatban, de azt gondolom, ebbe az irányba érdemes lesz mennünk, mert ma az a tapasztalatunk - a teremben a vitát végigkísérte az OMMF elnöke, Papp István úr, ő szokott ilyen tájékoztatást adni -, hogy ha mondjuk, egy építkezésen történik egy ellenőrzés, hat-nyolc-tíz-húsz vállalkozás van jelen, és nem lehet felelőst találni, olykor még a tulajdonost se lehet megtalálni, nemhogy a felelőst. Nagyon nehéz tisztázni a viszonyokat, ezért gondoljuk azt, hogy általában a beruházásoknál, főleg például közbeszerzések esetén a fővállalkozói felelősségnek erősebbnek kellene lennie, mint a gyakorlatban. Ennek az első jeleként tettük ezt a javaslatot.
Arra, amit Ékes József képviselő úr a nyelvtudás követelményében megfogalmazott, két dolgot szeretnék mondani. Nem szeretném csípőből elvetni a javaslatot, de két szempontot szíves figyelmébe ajánlanék. Az egyik az, hogy az elnök úrral konzultálva az a tapasztalatunk, hogy a munkabiztonsági ellenőrzések során vagy konkrét balesetek kivizsgálása során nem találkoztunk azzal a problémával, hogy nyelvtudás hiánya miatt került valaki veszélyeztetett helyzetbe, vagy csak nagyon-nagyon-nagyon ritkán; tehát egy üres halmazról lenne szó, ha egy ilyen szabályozást bevezetnénk. Nem igazán életszerű ez a fajta követelménymegfogalmazás balesetvédelmi szempontból. A másik az - hogy a példát egy kicsit kiforgassam, elnézést kérve a képviselő úrtól -, hogy ha már kiabálni kell, és azt meg kell érteni az illetőnek, akkor már nagyon nagy baj van. Nekünk a megelőzéssel kell foglalkozni, a kockázatelemzéssel és a megelőzéssel. Ha már kiabálás van, hogy szaladj vagy ugorj el, akkor ott már megtörtént a baj, tehát gondolom, hogy az már nem munkavédelem, de vizsgáljuk meg természetesen ezt a kérdést.
(12.50)
Befejezésül: teljesen egyetértek a képviselő hölgyekkel és urakkal a tekintetben, hogy nemcsak egy eszköz szolgálja azt, hogy a munkavállalók egészségét, testi épségét, életét, biztonságát megóvhassuk. Magunk is - a kormányzati szerveket értem a "magunk" alatt - folyamatosan azon dolgozunk, hogy az érdekeltség, az ellenőrzés, a büntetés és a társadalmi közhangulat egyszerre, egy irányba hasson. Érdekeltség alatt azt értem, hogy ha nem jut valaki közbeszerzési pályázaton megbízáshoz, nem kaphat európai uniós vagy hazai költségvetési állami támogatást, mert megszegte a szabályokat - mert ha ellenőrzés szabályszegésen érte, akkor öt évig kiesik a lehetőségből -, akkor ha eddig nem jutott eszébe, ezután nyilván el fog gondolkozni azon, hogy szabad-e ezt a kockázatot vállalni. Többféle más ilyen típusú érdekeltségi eszközt is kerestünk és találtunk az elmúlt időszakban.
Ami az ellenőrzés erejét, szankcióit illeti: ha a szankciók erősítésére lesznek képviselői indítványok, azt kell mondjam, nem fogunk ellenállni. Az ellenőrzésre pedig azt tudom mondani, hogy az OMMF személyi létszámát nemhogy csökkentettük volna az elmúlt esztendőkben, hanem növeltük, jelezvén, hogy ez egy kiemelt terület, és továbbra is ez a szándékunk.
Ami pedig a társadalmi közhangulatot illeti: itt valóban nagyon sok szereplőnek kellene együttgondolkodni abban, hogy újra rangja és tekintélye legyen azoknak a lépéseknek, intézkedéseknek, amelyek megvédik a munkavállalókat a munkahelyen, legyen az akár munkabiztonsági vagy a munkavégzés szabályosságát illető kérdés. Támogattuk, segítettük és a Gazdasági és Szociális Tanácsban kezdeményeztük is, hogy minél több fórumon váltsunk szót a vállalkozások társadalmi felelősségéről, benne éppen a munkavállalók iránti felelősségről. Az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség a negatív lista mellett - amit most a munkabiztonság terén megteremtünk a törvényjavaslatban, de a munkaügyi kérdésekben már korábban is megvolt - egy pozitív lista lehetőségét is felajánlja a vállalkozásoknak. Nemrégiben írtunk alá egy olyan nyilatkozatot, megállapodást munkavállalói, munkáltatói szervezetekkel, nagy munkáltatókkal, amely azt a célt szolgálja, hogy minél többen csatlakozva hozzá egyfajta minőségi jegy, egyfajta tanúsítvány legyen, hogy azok, akik vállalják a követelményrendszereket a munkabiztonságban, megfelelnek egy nagyon magas szakmai követelménynek, és valóban védik a munkavállalók érdekeit. Erre a listára is fel lehet kerülni, nemcsak a negatív listára, ami egyfajta márkajelzésként üzemelhet. Bízom benne, hogy egyre többen kérik majd erre a listára magukat, ami azt jelenti, hogy egyre többen akarnak magas szakmai követelménynek megfelelni.
Köszönöm szépen a képviselő hölgyek és urak véleményét, és bízom benne, hogy a módosító indítványokról zajló részletes vitában még közelebb kerülnek az álláspontok, pedig a mai vita alapján szinte már azt lehet mondani, hogy igazából nem is nagyon van vita a törvényjavaslatról.
Köszönöm, elnök úr. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés