ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most abba a helyzetbe kerültünk, hogy Varga Mihály képviselő úr útban van. (Szászfalvi László: Többet nem tudtam beszélni, mert csak 5 perc volt.) Öt percig lehet, köszönettel.

Most technikai okokból kettő perc szünetet rendelek el, és megvárjuk a képviselő urat, mert a vezérszónokok után már a bizottsági álláspontok ismertetésére nemigen tudnék szót adni. Úgyhogy kérem, ezt a kettő percet türelemmel várjuk meg, mert útban van a képviselő úr. Ezt már tettük máskor is, más ügyben is. Kérem, hogy ezt a kettő percet türelemmel várják ki. (Rövid szünet. - Varga Mihály belép az ülésterembe.)

(15.50)

Tisztelt Országgyűlés! A szünetnek vége, megérkezett a képviselő úr. Csak jelzem, hogy az előzetes tervekhez képest két órával hamarébb állunk, ez a napirend 17 órára volt tervezve. Ilyen kétperces szünetet már máskor is alkalmaztunk, ha ennyivel korábban kezdtünk tárgyalni valamit, és tudtuk, hogy a képviselő úr útban van; ez az eddig kialakult szokás és rend.

Megadom a szót Varga Mihály képviselő úrnak, aki ismerteti a költségvetési bizottságban elhangzott kisebbségi véleményeket, ötperces időkeretben. Öné a szó, parancsoljon!

Forrás: parlament.hu