BALOG ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Gyurcsány Ferenc balatonőszödi beszédének kiszivárogtatását követően számos rendkívüli eseményre került sor a főváros utcáin. 2006. október 23-án a rendőrség némely alakulatainak, elsősorban a Rendészeti Biztonsági Szolgálatnak egyes tagjai brutális támadást intéztek a nemzeti évfordulót békésen ünneplő emberek és más békés (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.) járókelők ellen. A példátlan karhatalmi fellépés súlyosan sértett számos alkotmányos alapjogot. Sárba tiporták az emberi jogokat, megsértették a gyülekezési jogot és a rendőrségről szóló törvény számos pontját. Azóta is folyamatosan jelentkeznek szemtanúk és áldozatok az emberi jogi bizottsághoz és más jogvédő szervezetekhez, akik nem értik, hogy miért nem történik semmi az ő ügyükben.

Az MTI 2006. október 27-ei híradása szerint Franco Frattini, az Európai Bizottság jogi és igazságügyi biztosa levelet küldött a magyar kormánynak, amelyben érdeklődött a rendőrség október 23-ai utcai intézkedéseiről. A biztos a témáról a kormány rendelkezésére álló információk átadására kérte a magyar felet. Különösen érdeklődött azon vizsgálatok eredménye iránt, amelyeket a magyar hatóságok indítanak az ügyben.

Jómagam október 30-án kértem először öntől, önöktől tájékoztatást az október 23-ai jogszerűtlen rendőri intézkedések ügyében itt a parlamentben, majd számos további alkalommal. Gyurcsány Ferenc kéthetes huzavona után november 6-án írta alá a rendbontások okait és a rendőri intézkedéseket elemző szakértői munkacsoport létrehozásáról szóló határozatot. A kilenctagú bizottság tagjai közül kettő miniszteri főtanácsadó, egy pedig miniszteri tanácsadó. A testület összeállításáról ráadásul nem egyeztettek az ellenzékkel, nem csoda, hogy a bizottság pártatlanságát több kormánypárti politikus is megkérdőjelezte.

Halmai Gábor alkotmányjogász, a testület egyik tagja így nyilatkozott: "Nem tényfeltáró bizottság kezdett el működni. Ha ez lett volna akár a miniszterelnök, akár a résztvevők célja, akkor nem ez az összetételű bizottság alakult volna meg. A testület tagjai kizárólag a jelenségek mögötti okokat próbálják meg feltárni, a felelősség kérdését nem vizsgálják."

Kérdezem az államtitkár úrtól, milyen tájékoztatást adott miniszter úr az Európai Unió jogi és igazságügyi biztosának megkeresésére. Hogyan lehetséges egy jogállamban, hogy 77 napja nem tudhatják az emberek, hogy pontosan kiket és milyen felelősség terhel a 2006. szeptember 18-ai és az október 23-ai véres hétfő rendőri brutalitásaiért, illetve az azt követő napok rendőri túlkapásaiért? Továbbá hogyan lehetséges egy jogállamban, hogy immár 42 napja nem tudhatják meg az emberek, kit terhel a felelősség (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) ezekért az intézkedésekért? (Közbeszólás az MSZP soraiból: Orbán Viktort!) Ön szerint...

Forrás: parlament.hu